logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megkezdődtek a tavaszi munkák a budapesti temetőkben

Megkezdődtek a tavaszi munkák a budapesti temetőkben – közölte a Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója szerdán az MTI-vel.

A munkálatok március 1-jén kezdődtek és több hullámban zajlanak a hónap során – írta a vállalat.

Jelezték: a kertgondozást és a takarítási programot nyolc temetőben, összesen több mint félmillió négyzetméternyi területen végzik el. A munkálatok kiterjednek a kijelölt parcellákon belül a síremlékek körüli takarításra, különös figyelmet fordítva a temetőlátogatók által esetenként nem megfelelően elhelyezett hulladékok elszállítására is.

A takarítás részeként – a kegyeleti szempontok maximális érvényesítése mellett – összegyűjtik és elszállítják az urnafülkék körül, urnafalak előtt szabálytalanul elhelyezett, otthagyott megemlékezési kellékek maradványait is – tették hozzá.

Felhívták a figyelmet, hogy elsőként a Pestlőrinci temető 55-59-es parcelláiban gyűjtötték össze a leveleket és vágták le a magoncokat, illetve a vadon nőtt cserjéket. Ezt követően az Új Köztemetőben a szóróparcella mellett található 68-as parcella seprűzése és rendezése zajlott le, majd a Kispesti, illetve a Farkasréti temetőben folytatódtak a munkálatok.

A temetőtakarítás második hetében ismét az Új Köztemető a kiemelt helyszín, de a takarítás és területrendezés folytatódik a Megyeri, az Erzsébeti, a Rákospalotai és az Óbudai temetőben is – áll a közleményben.

Ajánljuk még