logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bangóné: Az első perctől vállaltam azt a felelősséget, amit Hajnal Miklósnak is kellene

| Szerző: hirado.hu
Más ellenzéki politikusok is vannak, akik az övéhez hasonló diplomabotrányban érintettek – árulta el az Indexnek Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint az etikai szabályoknak minden ellenzéki pártra egyformán kellene vonatkozni. Bangóné kiemelten Hajnal Miklóst említi meg, de felhívja rá Hadházy Ákos figyelmét, hogy amennyiben az ellenzék etikai kódexe minden pártra vonatkozik, akkor annak értelmében nem lenne helye a listán sem a momentumos Cseh Katalinnak, sem az olyan DK-s politikusoknak, mint Czeglédy Csaba, Ráczné Földi Judit vagy éppen Gréczy Zsolt, de még Hadházy Ákosnak sem.

A korábbi szocialista politikus az Indexnek adott interjúban elárulta, hogy fogadalma szerint április 3-áig nem beszél a diplomabotrányáról. A lapnak úgy fogalmazott, hogy elkövetett egy hibát, és ezért vállalta a felelősséget. Miután kitört a diplomabotrány, voltak olyan pillanatai, amikor úgy érezte, hogy a Kossuth téren egy máglyán fogják elégetni. Bangóné szerint az elmúlt nyolc év munkája azonban nem mehet feledésbe a botránya miatt.

Az MSZP korábbi politikusa kifejtette, hogy nem akarja politikai közösségét bántani, ezért csak annyit mond, hogy az ellenzéki oldalon nem ő az egyetlen, aki érintett diplomaügyben. Nem szeretne neveket mondani, de annyit elárult, hogy nem csupán neki van tudomásra róla, hogy vannak ilyen ügyek az ellenzéki oldalon.

Az Index arra vonatkozó kérdésére, hogy szintén parlamenti képviselő-e az illető vagy illetők, Bangóné azt a választ adta, hogy „hallomás alapján van ilyen is, meg olyan is”. Bangóné az esetleges sértettségre vonatkozólag kijelentette, hogy azt viseli nehezen, hogy nem egyforma mércével mérnek. A szocialista pártot most még az ellenzéki szövetségen belül is mindenki gyengíteni akarja. Azt is ki merné jelenteni, hogy nem mindenki játszik kormányváltásra.

Az MSZP-re mért ütések elég tudatosak

Bangóné szerint felmerülhet a kérdés, hogy ha eddig nem derült ki, hogy nincs diplomája, akkor miért pont most történt ez meg. Vajon rajta vagy a szocialista párton akartak-e ütni egyet? Szerinte az elmúlt napok eseményeit figyelve egyértelműen kijelenthető, hogy az MSZP-re mért ütések elég tudatosak. Bangóné nem azt látja, hogy az ellenzéki oldalon megvédenék egymást, hanem azt, hogy egyesek örülnek annak, ha sikerül valakit kipöckölni. Pedig a választók egységet és kormányváltást szeretnének.

Bangóné kifejti, hogy nem volt kérdés, hogy vállalja a felelősséget azért, ami történt. Az viszont bántja, hogy miután ő egyből kilépett, a politikai közössége nem cáfolta azokat a tudósításokat, amelyek szerint a párt eltávolította volna őt:

„Rosszulesett, hogy a mai napig nem mondta ki senki a sajtóban az MSZP-ből, hogy nem kirúgtak, hiszen már nem is voltam a párt tagja, mire ez megtörténhetett volna” – tette hozzá Bangóné.

Az ellenzéki pártok felállított etikai kódexe

Hajnal Miklóssal kapcsolatban Bangóné csak azt tudja mondani, hogy ez az etikai kódex valakire vonatkozik, valakire pedig nem. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mi fér bele a későbbi politikai élete szempontjából, és mi nem.

A Momentum és Hajnal Miklós úgy döntöttek, hogy nem vállalják az ő hasonló ügyének a következményeit.

Bangóné elmondta, hogy az első perctől kezdve vállalta a felelősséget, és azt gondolja, hogy Hajnal Miklósnak is vállalnia kellene. Ha valami az egyik pártra vonatkozik, akkor a másik párt képviselőire és jelöltjeire is vonatkoznia kell.

Egységesen kellene betartania az etikai szabályokat

Amikor kampány van, jól láthatóan fokozottabban jelennek meg korrupció gyanújáról szóló hírek, azonban Bangóné az ő ügyét semmiképpen sem hasonlítaná össze egy feltételezett bűncselekménnyel. Az utóbbi napok korrupciós botrányaira reagálva a volt képviselő kifejti, hogy az ártatlanság vélelme szerinte mindenkit megillet: Horváth Csabát, Tóth Csabát, Molnár Zsoltot vagy Baja Ferencet is.

Hadházy Ákosnak megjelent felszólítására reagálva – miszerint Horváth Csaba és Molnár Zsolt lépjenek vissza a közös listáról –Bangóné felhívja Hadházy figyelmét, hogy az ellenzék etikai kódexe minden pártra vonatkozik, és ennek értelmében akkor nem lenne helye a listán sem a momentumos Cseh Katalinnak, sem az olyan DK-s politikusoknak, mint Czeglédy Csaba, Ráczné Földi Judit vagy éppen Gréczy Zsolt, és Hadházy Ákosnak sem.

„Miközben Hadházy Ákos felszólítja az MSZP képviselőjelöltjeit, hogy lépjenek vissza, és ne terheljék tovább a közös listát, nem kerülhetjük el, hogy ez nem csak a Magyar Szocialista Pártot kell érintse. Ezen logika szerint fel kellene szólítania erre a többi képviselőt, köztük saját magát is. Tudvalevő: ha nyer az ellenzék a választáson, Hadházy Ákos lesz a korrupció feltárásáért felelős tárca nélküli miniszter. Pedig ellene is vannak eljárások” – fogalmaz Bangóné.

A korábbi szocialista politikus szerint mindenkinek egységesen kellene betartania az etikai szabályokat, amelyek minden pártra vonatkoznak.

Kérdés, hogy Márki-Zay Péter meg tudja-e tartani a tipikusan baloldali szavazókat

A választások kimenetelérő Bangóné elmondta, hogy az egyik nap úgy érzi, hogy van esélye az ellenzéknek, a másik nap viszont úgy fekszik le, mint sok választópolgár, hogy úgy gondolja, nem lehet megnyerni ezt a választást.

„Nem tudnám most megmondani, mi történik majd április harmadikán. Ráadásul kitört a háború is, ami akár a választás kimenetelét érdemben befolyásolhatja majd”

– fogalmazott Bangóné Borbély Ildikó.

Márki-Zay Péter jelöltségét nehezen viselte, hiszen messze áll az ő értékítéletéről és felfogásától az, hogy egy jobboldali érzelmű ember lett az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Szerinte sokan vélekednek így, de aki kormányváltást akar, annak ezt el fogja fogadnia. Kérdés, hogy Márki-Zay Péter meg tudja-e tartani a tipikusan baloldali szavazókat. Ezzel kapcsolatban Bangóné bizonytalan.

Kifejtette, hogy annak idején, amikor kommunikációs képzéseken vettek részt, mindig azt mondták, vigyázzanak, ne mondjanak olyasmit, amit később magyarázni kell.

A korábbi szocialista politikus szerint az a legnagyobb probléma Márki-Zay Péter esetében, hogy sokat kell utólag magyarázni a kijelentéseit.

Bangóné szerint nem attól válik értékesebbé valaki, hogy hét gyermeke van. Fontos a demográfiai kérdésről beszélni, „de nem hiszem, hogy folyamatosan mindig ezt kell kihangsúlyozni. Ha még mindig abban a helyzetben lennék, hogy küzdenem kellene azért, hogy gyermekem szülessen, biztosan sértene az, amit Márki-Zay Péter mond. Nem az a legnagyobb erénye az embernek, hogy hány gyermeket nevel” – nyilatkozta a korábbi politikus.

Bangóné zárásként elárulta a lapnak, hogy most rá a civil élet vár.

„Nem kell többé a politika. Okos mondás, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Tényleg ez a helyzet. Úgy tűnik, hogy nem kellenek a valóban tisztességes emberek a politikába.”

Ajánljuk még