logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Müller Cecília: Leszálló ágba került az ötödik hullám

Bizonyosan leszálló ágba került a koronavírus ötödik hulláma – mondta az országos tisztifőorvos péntek reggel. Kitért arra is, az idősek vagy krónikus betegek fontolják meg az influenzaoltás felvételét is, hiszen egyre több megbetegedést okozaz influenzavírus is.

Müller Cecília közölte, az ötödik hullám csúcsára a negyedik héten ért el Magyarország, azóta folyamatosan javulnak a járványügyi adatok.

Hozzátette, a javulás mértéke egyre fokozódik, és elég jó ütemben halad: az új fertőzöttek száma, a kórházban vagy lélegeztetőgépen lévők száma csökken és a szennyvízből vett minták is biztatóak.

Szólt arról is, hogy Magyarországon is főként a koronavírus omikron variánsa fertőz (99 százalék), de a delta variáns is jelen van.

Ugyanakkor már Magyarországon is megjelent az omikron egy újabb variánsa, amely a pozitív minták 12 százalékáért felelős – fűzte hozzá.

Az omikron alvariánsai hasonló jellemzőkkel bírnak, így az általuk okozott tünetek is hasonlók – mondta a tiszti főorvos.

Müller Cecília az ismétlőoltások fontosságát hangsúlyozva megjegyezte, az oltástól számított negyedik hónap után valamennyi vakcina hatékonysága csökken, ezért fontos lenne, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást is.

Kitért arra, az idősek vagy krónikus betegek fontolják meg az influenzaoltás felvételét is, hiszen egyre több megbetegedést okoz az influenzavírus is.

Ajánljuk még