logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

48 perc – Világhatalmi pozícióját szerezné vissza Oroszország az ukrán konfliktussal

| Szerző: hirado.hu
Az ukrajnai háborús helyzet és annak világpolitikai összefüggései is terítékre kerültek a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban, melynek vendégei ezúttal Demkó Attila és Kiszelly Zoltán voltak.

Lánczi Tamás az ukrajnai helyzet ismertetésével nyitotta a műsort. Mint fogalmazott, háború van Magyarország közvetlen szomszédságában. Robbanásokról és légi- valamint szárazföldi támadások zajlanak. Az európai vezetők elítélték Putyin elnököt, Joe Biden pedig azt ígérte, felelősségre vonják az oroszokat.

Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője kijelentette, hogy nagy támadásról van szó. Csernobilt már elfoglalták, és délről, a Krím felől is jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az oroszok.

Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint a világ felosztása és a globalizáció elért egy határt, gazdasági befolyási övezetek jöttek létre, és ezt a nyugat próbálta kelet felé terjeszteni. Az oroszok erre válaszoltak ezzel az eszközzel.

A politológus úgy fogalmazott: az oroszoknak három célja van.

Az első, hogy az ország világhatalom legyen újra, a másik, hogy az Oroszország által még megnyerhető országokat integrálják, és harmadrészt nyilván szeretne nyugat felé exportálni, de ez most láthatóan nem működik, ezért keletre – például India felé – is nyitottak.

Demkó Attila az ukrán légierő kiiktatása kapcsán azt mondta, hogy az eleve töredéke volt az orosznak és a nagy részét valószínűleg megsemmisítették az oroszok, de a szakértő szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy ez teljesen sikerült volna. Ugyanakkor fontos a szárazföldi erő is. Az erő aránya 20 az 1-hez lehet az oroszok javára, és a technológiai különbség is jelentős.

A biztonságpolitikai szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy Kijev mellett egyszerűen elfoglaltak az oroszok egy repülőteret, és egyáltalán nem zárkóztak el a nyugati médiumok elől, megmutatják mi történik.

Demkó Attila szerint sokan meg voltak győződve az ukránok közül, hogy nem lesz háború, míg az amerikai forrásai már előre megmondták, hogy lesz. Ez a kérdés jó ideig függőben volt, és most dőlt el.

Láthatóan jelenleg az ország kettéosztása zajlik,

bekerítik a kelet-ukrajnai csapatokat. A Krímtől 80 kilométerre nyomultak északra egy nap alatt, ami óriási eredmény. Ez egy valószínűleg jól tervezett, előre begyakorolt hadművelet.

Kiszelly Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az oroszok azt mondták, már március 2-án megnyitják a légterüket, így valószínűleg rövid lefolyású konfliktusra számítanak. Európában utoljára a délszláv háború során volt fegyveres konfliktus, de amint a katonák elérik a céljukat, visszatérnek a politikai eszközökhöz.

A 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor korábbi adásai újranézhetők a hirado.hu honlapjánFacebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján is.

Ajánljuk még