logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Maruzsa: Március végéig 120 ezer notebook érkezik az iskolákba

Március végéig mintegy 120 ezer notebook érkezik a köznevelési intézményekbe - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára az első eszközök átadásán kedden Salgótarjánban; Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: ezzel elkezdődött az oktatás digitalizációjának "zászlóshajó" projektje.

Az államtitkár Becsó Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatót a Bolyai Gimnáziumban, ahol azt követően pedagógusok és 9. évfolyamos tanulók szülei vették át a notebookokat.

Maruzsa Zoltán emlékeztett arra, a kormány 2016-ban elfogadta a digitális oktatási stratégiát, amelynek megvalósítása részben költségvetési, részben uniós forrásokból indult el.

Közlése szerint 2018-2019 fordulóján mintegy 100 ezer informatikai eszközt vásároltak a köznevelési intézményeknek. Ennek volt köszönhető, hogy 2020 márciusában, a járvány kezdetén, a magyar iskolarendszerben mintegy 350 ezer számítógép, laptop, digitális oktatásra is alkalmas eszköz állt rendelkezésre – mondta az államtitkár.

Ismertetése szerint az Európai Unió újjáépítési alapjának felhasználásában a kormány prioritásként kezeli az oktatás digitalizálását, ennek megfelelően e célra 200 milliárd forint felhasználásáról született döntés.

Maruzsa Zoltán közölte: ebből a pénzből 2025 végéig mintegy 615 ezer notebookot vásárolnak, egyrészt (az eddig kapott 45 ezer mellé) még az idén 55 ezret a pedagógusoknak, másrészt a tanulóknak 560 ezret.

A jelenlegi szállítás „célcsoportja” a 9. évfolyam, valamivel több, mint 55 ezer tanuló kapja meg a gépet, majd felmenő rendszerben a következő években az akkori 9. évfolyamosok – közölte az államtitkár, hozzátéve, hogy még az idén az 5. és 6. évfolyamosok számára is terveznek beszerzéseket.

Maruzsa Zoltán szólt arról is, hogy a programban valamennyi, Magyarországra notebookot szállító cég részt vesz.

Elmondta azt is: az eszközök állami tulajdonban maradnak, a felhasználók használatba kapják és a tervek szerint az érettségi után az akkori értékükön megvásárolhatják.

Nógrád megyébe 730 tanulói és mintegy 400 pedagógusi eszközt szállítanak a következő napokban 124 tantermi eszköz mellett. A Bolyai Gimnáziumban kedden 108 notebookot adtak át.

Az eszközökön túl digitális tartalmat, tananyagot is kínálnak, zajlanak a módosított Nemzeti Alaptantervnek megfelelő, felmenő rendszerű tankönyvfejlesztések is – mondta Maruzsa Zoltán.

Becsó Zsolt a sajtótájékoztatón jelképesnek nevezte, hogy Nógrád megye egyik legjobb gimnáziuma kapja meg elsőként a gépeket. Mint mondta, bízik abban, hogy „ez a figyelem megmarad a kormány részéről a térség irányában”.

A képviselő hangsúlyozta, nem lehet más cél, mint a minőségi köznevelés kialakítása. Ehhez szükségesnek nevezte a pedagógusok anyagi, erkölcsi megbecsülését, az oktatástechnológia, valamint az oktatási infrastruktúra fejlesztését.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még