„Mindenkit szeretettel köszöntünk a Szaljut–6 űrállomás fedélzetéről”
– így köszöntötte a magyarokat és magyarul beszélőket Farkas Bertalan a világűrből. Magyarország 42 évvel ezelőtt, 1980-ban küldött először asztronautát az űrbe. Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós 80 napon át végzett kutatásokat a kozmoszban a Szaljut-6 űrállomás vendégeként.
Hamarosan újra magyar asztronauta indulhat a világűrbe, a kormány ugyanis tavaly nyáron elfogadta Magyarország első űrstratégiáját.
Sztáray Péter államtitkár elmondta, hogy a dokumentum első alkalommal fogalmazta meg a magyar űrkutatás legfontosabb céljait. A programra mintegy 240 érvényes pályázat érkezett, közülük száz jelentkező jutott tovább.
Kapcsolódó tartalom
Azok, akik a rostán átjutottak, további teszteket tesznek, az Európai Űrügynökség felügyelete mellett, és ennek megfelelően, mivel szoros együttműködésben halad az űrhajós-válogatás az Európai Űrügynökséggel (ESA), a magyar kutató űrhajós az ESA-projekt asztronautává is válik – közölte Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos. Hozzátette, hogy egy tudományos program kidolgozása is zajlik, amelyben több magyar fejlesztésű műszert és tudományos kísérlet eredményét is felhasználják.
Címlapfotó: Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós (MTI/Németh Ferenc)