logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A házasság hetében a párkapcsolati problémákkal küzdőknek is szeretnének segíteni

| Szerző: hirado.hu
Beszélgetésekkel és más színes programokkal hozták közelebb a házastársakat a Házasság hete szervezői. Idén a párkapcsolati problémák megoldása az egyik fontos témája a rendezvénynek – hangzott el az M1 Híradójában.

Gönyűn a szerető szívek padját a házasság hetére díszítették fel. A teret több mint tíz éve egy fémszív is szépíti, rajta a szerelmesek lakatjaival.

A programsorozathoz Kecskemét is csatlakozott. Koós Ildikó programszervező elmondta, hogy a művészettörténet emblematikus alkotásaiból választottak ki olyan festményeket, amelyeken házaspárok láthatók, a festményen szereplők bőrébe pedig most bele is bújhatnak a látogatók.

A házasság hete alkalmából országszerte előadásokkal és beszélgetésekkel várják az érdeklődőket. A szervezők évről évre a házasság és a család fontosságára hívják fel a figyelmet, továbbá idén szeretnének segíteni azoknak a pároknak, akiknek a pandémia nehézséget okozott a párkapcsolatukban.

„A ki nem mondott dolgok éket vernek a pár tagjai közé, és egyre távolabb tolja őket egymástól” – mondta Mihalec Gábor pár- és családterapeuta. Hozzátette, hogy ilyenkor a legfontosabb az, hogy kimondjuk a dolgokat, a gondjainkat, hogy ne növekedjen tovább a távolság a két fél között.

A házasság hete programsorozatához a közmédia is csatlakozott.

A Kossuth Rádió arra kéri a hallgatókat, mondják el, hogyan kérték meg a párjuk kezét és milyen volt az eljegyzés.

A 2010-es kormányváltás óta jelentős fordulat történt, évről évre javult a családok életszínvonala. Engler Ágnes, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért tudományos elnökhelyettese elmondta, hogy amellett, hogy megduplázódott a házasságkötések száma, tovább nőtt a gyermekvállalási kedv is.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még