logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Négy kontinens 21 országában ünneplik: kezdődik a házasság hete

A házasság hetét tizenötödik alkalommal rendezik meg a keresztény egyházak és a civil szervezetek széles körű összefogásával. A programsorozattal idén a kapcsolatok tudatos gondozására, a közös fejlődésre igyekeznek ráirányítani a figyelmet, válaszul a koronavírus-járvány párkapcsolati kihívásaira.

Hazánkban február 13. és 20. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet.

A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik.

Kapcsolódó tartalom

Ma Magyarországon 3,5 millió ember él házasságban, és „az elmúlt időszakban megtapasztalt bezártság, az otthoni munkavégzés, a bizonytalanság egyes kapcsolatokat megerősített, másokat pedig komolyan próbára tett” – mondta Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora, a Harmat Kiadó igazgatója.

Herjeczki Kornél hozzátette:

a 3,5 millió olyan nagy szám, hogy a kapcsolatok minőségi javításának már komoly tétje van.

A programsorozat országos koordinátora kitért arra is: a családok szétesése nagy veszteség személyes, gazdasági és társadalmi szinten egyaránt, a stabil, egymást támogató kapcsolat ugyanis nemcsak a párok boldogságát segíti elő, hanem kihat a velük élő gyermekeik életére, a munkavégzésük minőségére és komoly gazdasági vonatkozásai is vannak.

Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő videóüzenetben köszöntötte a magyar párokat a házasság hete alkalmából. Azt mondta: a házasságok vagy épülnek, vagy visszafejlődnek, de soha nem maradnak változatlanok.

Minden egyes nap teszünk vagy mondunk valamit, ami vagy jobbá, vagy rosszabbá teszi a házasságunkat

– vélekedett.

Ha hajlandók vagyunk bocsánatot kérni, és a múltbeli kudarcokért egymásnak megbocsátani, szebbé tehetjük a közös jövőnket. Megtanulhatjuk egymás szeretetnyelvét beszélni, ami nagyban gazdagítja a házasságunkat” – fogalmazott Gary Chapman.

A programsorozat idei mottója: Maradjunk együtt!

A házasság hete központi programsorozata ünnepi istentisztelettel kezdődik vasárnap Budapesten, a káposztásmegyeri református templomban, ahol Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke hirdet igét.

Hétfő este Mihalec Gábor párterapeuta Kapcsolódás. Újra és újra, kedden Gorove László és Kriszta Maradjunk együtt! Akkor is, ha…? című előadására várják az érdeklődőket a házasság hete Facebook-oldalán.

Szerdán szintén a házasság hete közösségi oldalán élőben közvetítik az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karáról a Páratlan beszélgetés közismert párokkal rendezvényt.

Lackfi János költővel és feleségével, Bárdos Júlia művészettörténésszel, a Pindroch Csaba és Verebes Linda színész házaspárral, valamint Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval és feleségével, Valkai Anna családmenedzserrel beszélget Mohay Bence sportriporter.

Csütörtökön a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében Egyensúly családban, munkában címmel online konferenciát tartanak,

pénteken pedig az Evangélikus Női Misszió szervezésében ifjú házasok vallanak az elköteleződésről a Közel zenekar közreműködésével. Szombaton a krízisek összekovácsoló erejéről Kovács Károly családterapeuta és felesége tart online előadást a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség YouTube-csatornáján – olvasható a közleményben.

A hetet ünnepi szentmise zárja a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, a szertartást Marton Zsolt váci megyés püspök vezeti.

A központi programok mellett számos magyarországi és határon túli településen, a többi között Győrben, Veszprémben, Szegeden, Kecskeméten, Miskolcon, Szentendrén, Marosvásárhelyen, Pozsonyban várják előadásokkal, vetélkedőkkel, szerelmes kalandtúrákkal, egyházi alkalmakkal és online programokkal az önkéntes szervezők az érdeklődőket.

(Fotó: Facebook.com)

A rendezvénysorozat folyamatosan frissülő eseménynaptára megtalálható a házasság hete honlapján, valamint a programsorozat Facebook- és Instagram-oldalán.

A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége. A házasság hete programsorozat több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, Magyarország 2008-ban csatlakozott a mozgalomhoz.

A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire,

és segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal  szembesülőknek.


Ikonikus filmekkel és sorozatokkal várják a nézőket a közmédia csatornái

A házasság hetéhez kapcsolódva több nagy sikerű mozifilm és egy különleges sorozat is várja a nézőket a Dunán. Egy romantikus dráma nyitja a tematikus hetet február 13-án.

Derek Cianfrance 2016-os rendezése, a Fény az óceán felett története az első világháború után néhány évvel kezdődik. Tom Sherbourne önkéntes száműzetésként elvállalja egy lakatlan szigeten álló világítótorony felügyeletét, ám közben megismeri Isabelt, akivel rögtön egymásba szeretnek és összeházasodnak.

A felhőtlen boldogságot beárnyékolja, hogy nem lehet gyermekük, de a sors egy különös lehetőséget tartogat számukra, amivel mégis szülőkké válhatnak – kérdés, milyen áron, és hogyan tudnak elszámolni a lelkiismeretükkel.

A két főszereplő, Michael Fassbender és Alicia Vikander – akik a való életben is házastársak – olyan átütő alakítást nyújtottak a filmben, melyet nemzetközi szinten is elismertek a kritikusok.

A folytatás is tartogat ikonikus egész estés filmeket.

A legendás amerikai rendező, Jim Jarmusch – akinek olyan emblematikus műveket köszönhetünk, mint a Szellemkutya, a Hervadó virágok vagy a Törvénytől sújtva – szintén egy 2016-os filmmel került be a programkínálatba. A Paterson egy házaspár szürke hétköznapjairól szól, miközben beavatja a nézőket a párkapcsolatuk dinamikájába.

Természetükben nem is lehetnének különbözőbbek – a befelé forduló, irodalmár buszsofőr egy harsány, impulzív nővel él együtt, de éppen az a titkuk, hogy tökéletesen kiegészítik egymást.

Adam Driver és Golshifteh Farahani játéka a cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfi- és legjobb női alakítás kategóriában is jelölést kapott, illetve a legjobb forgatókönyv díjára is esélyes volt. Jim Jarmusch ezért a rendezéséért Arany Pálma díjért is versenybe szállt.

A házasság hetének zárásaként,

február 20-án egy fájdalmasan szép történet látható a Dunán.

A 2006-os Színes fátyol hősei a középosztálybeli orvos, Walter és az elkényeztetett, felsőosztálybeli Kitty, akiknek házassága hamar zátonyra fut. A feleség hűtlenné válik, férje mégis úgy dönt, nem engedi el.

Arra kényszeríti az asszonyt, tartson vele egy kolera által súlyosan érintett kínai faluba, ahová munkája szólítja. Az utazás, a megélt szörnyűségek és váratlan fordulatok értelmet és célt adnak az elveszettnek hitt kapcsolatnak. Naomi Watts és Edward Norton lehengerlő alakítása hosszú időre nyomot hagy a nézőkben.

A házasság hetében egy különleges olasz televíziós sorozat is látható a Dunán.

A Jó reggelt, Anya! dupla epizóddal jelentkezik, melyben a Borghi család mindennapjait követhetjük. Az édesanya hirtelen jött és visszafordíthatatlan betegsége krízishelyzet elé állítja az apát és a gyermekeket is, de a drámai fordulatok ellenére bebizonyítják, hogy a nehézségek ellenére is lehetnek boldogok. Az igaztörténeten alapuló szériát fikciós bűnügyi szállal is kiegészítették, de mindenekfelett azt üzeni nézőinek – a házasság köteléke és a családi összetartás rendkívüli erőt ad.

Az M5 is csatlakozik a házasság hetéhez. Február 14-én tűzik műsorra a Három királyfi, Három Királylány Alapítványhoz kötődő 2019-es magyar dokumentumfilmet. A kezdeményezés meghatározó személyiségei mondják el személyes gondolataikat családalapításról, gyermeknevelésről, illetve az alapítvány munkájáról.

Egy 2005-ös magyar ismeretterjesztő film, a Barangolás Bajorországban – A landshuti esküvő is szerepel a tematikus programkínálatban,

amely február 16-án kerül képernyőre. Bajorország hajdani fővárosában, Landshut városában 1475-ben vette el a landshuti herceg fia a lengyel király lányát.

Erre emlékezve négyévenként nagyszabású történelmi játékot tartanak, melyen a város lakói közül több mint kétezren öltöznek be korhű jelmezekbe, és három hétig tart a középkort idéző rendezvény, Európa legnagyobb történelmi játéka.

Tematikus filmhét a Dunán és az M5-ön

Fény az óceán felett, február 13-án 22:47-től, Jó reggelt, Anya! február 15-én 20:45-től és február 16-án 20:57-től, Paterson február 19-én 23:54-től, Színes fátyol február 20-án 21:27-től a Dunán. Három Királyfi, Három Királylány február 14-én 22:05-től és Barangolás Bajorországban – A landshuti esküvő február 16-án 23:15-től az M5-ön.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még