logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Már több mint 250 ezer KRESZ- illetve nyelvvizsga díját igényelték vissza a fiatalok

| Szerző: hirado.hu
Három év alatt már több mint 250 ezer KRESZ- illetve nyelvvizsga díját igényelték vissza a fiatalok az államtól. A kormány szerint a cél az, hogy egyenlő esélyeket teremtsenek az életkezdésben és a versenyképességben minden fiatalnak, attól függetlenül, hogy milyen az anyagi hátterük – számolt be az M1 Híradó. A nyelvvizsga-támogatásra azok is pályázhatnak, akik már rendelkeznek nyelvvizsgával – hívta fel a figyelmet Rácz Zsófia, fiatalokért felelős államtitkár.

Kovács Balázs már angolból és németből is levizsgázott középfokon. A zalaegerszegi diák most angolból készül felsőfokú vizsgára, amit az érettségi előtt le is szeretne tenni. Az első költségeit visszaigényelte az államtól, több mint 31 ezer forintot kaphatott így vissza.

„Az első nyelvvizsga megszerzése után ugye egy formanyomtatványt letöltöttünk az internetről, amelyet a megfelelő címre eljuttattunk, és így az első nyelvvizsga igazából ingyen volt, és ugyanazt az összeget a második nyelvvizsgával belefektetve egy áráért kettőt kaptam”

– mondta a Híradónak Kovács Balázs.

A turai Farkas Gergő pedig az iskolába járását szeretné megkönnyíteni a jogosítvánnyal, ő tavaly októberben tette le az ehhez szükséges KRESZ-vizsgát. Az állami támogatás segítségével megtérült az ő több mint 24 ezer forintos költsége is.

Farkas Gergő a Híradónak nyilatkozva elmondta, hogy „zenét tanulok és Budapesten, és vidéki vagyok, és így könnyebb a bejárásom, és így gondoltam, hogy szükség a jogosítvány.”

A két fiataléhoz hasonlóan három év alatt összesen több mint 250 ezer sikeres vizsga után fizetett ki az állam hozzájárulást. A KRESZ-vizsgát 20 éves korig, a nyelvvizsgát 35 éves korig térítik meg.

Rácz Zsófia, fiatalokért felelős államtitkár kifejtette, hogy

a KRESZ- és nyelvvizsga árának a visszatérítése azt célozza, hogy a fiataloknak a versenyképességét és a mobilitását tudja segíteni, ma már elvárás velünk, fiatalokkal szemben, hogy beszéljünk nyelveket, hogy legyen jogosítványunk, ezek azonban nagyon komoly kiadást jelenthetnek az életét éppen elkezdő fiatal életében, és ezt szerette volna támogatni a kormány, hogy ezt az életszakaszt megkönnyítse azzal, hogy ezeknek a mérföldköveknek az elérésében támogatja a fiatalokat.

A nyelvvizsga-támogatásra egyébként azok is pályázhatnak, akik már rendelkeznek nyelvvizsgával, ám annak egy magasabb fokozatát szeretnék letenni vagy egy új nyelvből vizsgáznának. A nyelvvizsgák után eddig több mint 3,8 milliárd forintot, a KRESZ-vizsgák után pedig több mint 2,8 milliárd forintot utaltak ki eddig.

Ajánljuk még