logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Rejtegeti vagyonát Gyurcsány és Karácsony milliárdos embere

Strómanok mögé rejtheti vagyonát a fővárosi közműcégek csúcsvezetője – erről ír a Metropol. A lap szerint erre bizonyíték is van, a portál úgy fogalmaz, hogy egy klasszikus strómanszerződést juttattak el a szerkesztőségébe. A dokumentum arra bizonyíték, hogy milyen módszerekkel rejtik el a vagyonukat a baloldali közszereplők, köztük Mártha Imre, aki a DK-elnök miniszterelnöksége alatt jutott először magas vezető pozíciókhoz – hangzott el az M1 Híradójában.

Egy vételi jogot biztosító szerződést hozott nyilvánosságra a Metropol. A portál szerint a dokumentum egyik aláírója Mártha Imre, a budapesti közműholding jelenlegi vezetője. A Metropol úgy fogalmaz: a közművezért leleplező szerződést egyértelműen azért kötötték egy ügyvéddel, hogy Mártha Imre elrejthesse a vagyonát.

A lap arról ír: a 2016-os dokumentumból az derül ki, hogy a fővárosi közműholding vezetője bármikor – a Metropol szerint nevetségesen alacsony összegért – megvásárolhatja a családi cégnek azt a részét, amely az ügyvéd tulajdonába került. A portál szerint valójában visszaveheti, hiszen a cégtörténet alapján éppen Mártha Imrétől „vásárolta”, azaz íratta a nevére az üzletrészt az ügyvéd stróman, így segítve eltüntetni egy hatalmas, milliárdokat érő vagyonrészt.

A cikkben arról is írnak, hogy

az elérhető cégiratok szerint legalább 30 nagy értékű ingatlan van a stróman mögé rejtett cég tulajdonában, több budapesti, nagyon értékes helyen fekvő lakás, egy ugyancsak értékes veszprémi ingatlan és több tucat vidéki ingatlan.

Mártha Imre vagyonával már korábban is foglalkozott a sajtó.

Kapcsolódó tartalom

A Metropol néhány hete írta meg, hogy Mártha Imrének Floridában van egy ingatlana, az amerikai milliárdosok nyaralóhelyén. Ott, ahol a legolcsóbb lakás ára átszámítva legalább egymilliárd forint. Akkor egy dokumentumot is közöltek, amely szerint Naples városában vett magának lakást egy úgynevezett közös birtokon, amihez magánkikötő, medence és privát klub is tartozik.

Később Mártha Imre azt közölte, hogy floridai ingatlanja egy kis méretű társasházi lakás.

Korábban ugyancsak a Metropol írta meg, hogy a közműcégvezérnek milliárdos villája van a Svábhegyen, több tízmilliós autóval jár, nyaralásokról, milliós karórákról és munkaidőben saját úszómedencéje partjáról posztolgat a közösségi oldalán. Az egyik jachtozós képhez például – amin egy fürdőruhás nő is látható – provokatívan azt írta: home office, vagyis otthoni munkavégzés.

(forrás: Metropol)

A botrány ellenére Mártha Imre mellett nemrég kiállt Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke közösségi oldalán azt írta: szerinte kitűnő ember, tisztességes, hazafi, és nagyon gazdag. Gyurcsány Ferenc hozzátette: ő több Mártha Imrét szeretne.

Kapcsolódó tartalom

Mártha Imre 2010 előtt a Magyar Villamos Művek vezetője volt. És bár négy ügyben is büntetőeljárás indult ellene – köztük nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt –, Karácsony Gergely győzelme után kulcspozíciót kapott Budapesten, az összevont fővárosi közműcégek első számú vezetője lett.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még