logo

Műsorújság

Rendkívüli

Elhunyt a jósvafői barlangban eltűnt búvár

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megvan az érem: Ádó történelmet írt

| Szerző: hirado.hu
Liu Shaoang harmadik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres futamában, a pekingi téli olimpián, míg a döntő végén elsőként célba érkező Liu Shaolin Sándort kizárták.

Liu Shaoang bronzérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres számában a pekingi téli olimpia hétfői napján, Liu Shaolin Sándort viszont sárga lapos büntetéssel zárták ki, azaz a teljes mezőny végére sorolták.

A fiatalabb Liu fivér harmadik helye azt jelenti, hogy ebben a sportágban ez az első magyar egyéni dobogós helyezés, illetve az első téli olimpia, amelyen a magyarok több érmet nyertek. Két napja a vegyesváltó lett harmadik.

A döntőben két magyar – akiknek édesapjuk kínai – és három kínai korcsolyázó csapott össze. A közel 1000 fős nézősereg utóbbiakat támogatta, és már javában tartott a körözés, sőt, a világkupában ezen a távon vk-hatodik Liu Shaoang az élen is állt, amikor a nagy hangzavarban alig lehetett hallani, hogy leállították a versenyt, mert egy törött korcsolyapenge veszélyessé tette a pályát, amelyet javítani is kellett.

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták bezárni a két magyart. Volt lökdösődés is, ebben Liu Shaoang leszakadt – akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing –, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett kölcsönös felelősségnek tűnt.

A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták.

Rövidpályás gyorskorcsolya, férfi 1000 méter, olimpiai bajnok: Zsen Ce-vej (Kína) 1:26.768 perc
2. Li Ven-lung (Kína) 1:29.917
3. LIU SHAOANG (Magyarország) 1:35.693
…14. Krueger John Henry (Magyarország)
Liu Shaolin Sándort kizárták.

Korábban: Rövidpályás gyorskorcsolya, női 500 m, olimpiai bajnok: Arianna Fontana (Olaszország) 42.488 mp
2. Suzanne Schulting (Hollandia) 42.559
3. Kim Boutin (Kanada) 42.724
…7. Jászapáti Petra
…21. Kónya Zsófia

Ajánljuk még