logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Zsigó: Emelt összegű gyed és gyod érkezik a napokban

Sok család kap a napokban az eddigieknél nagyobb összegű gyermekgondozási díjat (gyed), mert ők is részesülnek a minimálbér és a garantált bérminimum idei emelésének előnyeiből – emlékeztetett a családokért felelős államtitkár vasárnapi közleményében.

Zsigó Róbert jelezte, hogy a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően 2022-től már magasabb a minimálbér, mint amennyi 2010-ben az átlagbér volt.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a polgári kormány kiemelten kezeli a családok támogatását, és ez a gyermekek otthongondozási díja (gyod) esetében sincs másképp. Mivel január elsejétől nőtt a minimálbér, bruttó 200 ezer forint lett a gyod összege is, amit 2019 óta kapnak azok a családok, amelyek tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket ápolnak otthon.

A gyod összege három év alatt a duplájára emelkedett.

Kiemelte, hogy a minimálbér emelésnek köszönhetően bruttó 280 ezer forintra nőtt a gyed maximális összege, ami mára több mint két és félszer annyi, mint amennyi 2010-ben volt.

Zsigó Róbert kitért arra is, hogy a diplomás gyed esetében a gyermeket nevelő, alapképzésben részt vevő hallgatók már bruttó 140 ezer, a mesterképzésben részt vevők pedig bruttó 182 ezer forintot kapnak. A növekvő ellátási összegek jól mutatják, hogy a polgári kormány kiáll a családok támogatása, a családi értékek védelme mellett – tette hozzá.

Zsigó Róbert közölte:

bő egy évtized alatt több mint három és fél szeresére, 3500 milliárd forintra növelte a polgári kormány a családtámogatásokra fordítható költségvetési összeget,

ami a GDP 6,2 százaléka.

Ez az uniós és világ szinten is az elsők között jegyzett támogatási arány a családok védelmét szolgálja; célja, hogy Magyarországon egyre könnyebb legyen családot alapítani, gyermeket vállalni és gyermeket nevelni – jegyezte meg a családokért felelős államtitkár. Zsigó Róbert hangsúlyozta, hogy Magyarország családbarát ország és a polgári kormány továbbra is a családokért dolgozik.

Ajánljuk még