Stoptábla az áraknak
Február elsején indul az élelmiszeárstop több alapvető élelmiszer tekintetében. Ezzel havonta több ezer forintot spórolhatnak a családok, hiszen már csak az október 15-i áron lehet majd eladni a sertéscombot, a csirke far-hátat és a csirkemellet.
Ezek mellett a hústermékek mellett a kristálycukrot, a búza-finomliszt, a napraforgó-étolaj és a 2,8 százalékos tehéntej ára is csökken majd a boltokban. Fontos, hogy nem egyenár lesz az országban, hanem minden üzletnek a saját október közepi árszintjére kell visszatérnie.
Kapcsolódó tartalom
A fiataloknak is több jut
A 25 év alatti dolgozó fiatalok szintén februárban kapják meg első szja-mentes bérüket. Az intézkedés 280 ezer dolgozó fiatal számára évente mintegy félmillió forint többletbevételt jelent. A kedvezményt automatikusan érvényesítik, s a fiatalok utoljára abban a hónapban vehetik igénybe, amikor betöltik a 25. életévüket.
Azokat a fiatalokat is érinti az adómentesség, akik diákszövetkezeten keresztül vállalnak munkát. Ebben az esetben átlagosan havonta nyolcvan órát dolgozva 96 ezer forintot vihetnek haza, ami 14 ezer forinttal több, mint amit az adómentesség bevezetése előtt kaptak kézhez.
Kapcsolódó tartalom
A családokról sem feledkeztek el
A magyar gazdaságtörténet eddigi legnagyobb adócsökkentése valósul meg 2022-ben. Ennek keretében mintegy 1,9 millió szülő kapja vissza a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját február 15-ig.
A kormány vállalta, hogy a gazdaság sikeres újraindításának a magyar családok is a részesei lesznek. A magyar gazdasági növekedés mára az egyik leggyorsabb Európában, ami lehetővé teszi, hogy a kormány visszafizesse a befizetett szja-t.
A visszatérítés személyenkénti maximális mértéke 809 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy az átlagbér szintjéig minden szülő visszakapja a befizetett személyi jövedelmadóját.
Kapcsolódó tartalom
Történelmi: újra jön a 13. havi nyugdíj
2021-ben nyugdíjemeléssel, plusz egyheti nyugdíjjal és rekordösszegű nyugdíjprémiummal segítette a kormány az időseket, 2022 pedig 5 százalékos nyugdíjemeléssel indult.
Februárban az idősek megkapják a teljes 13. havi nyugdíjat, amit a januári 5 százalékos emelés is érint, így még nagyobb összegre számíthatnak. Az emelés, mely januártól érkezik egy átlagnyugdíj esetében havonta plusz 7800 forintot jelent.
Az időseket ez átlagosan évi 300-400 ezer forinttal fogja segíteni.
A posta előrehozta a kézbesítést, így az már február 9-én indul, akik pedig bankszámlára kérték az összeget, azok február 11-én kapják majd meg, ráadásul a januári 5 százalékos emelés is bele van építve.
Kapcsolódó tartalom
Jönnek a megemelt bérek
A fentieken túl a dolgozóknak is könnyebb lesz februártól. A minimálbér kétszázezer, a közmunkások bére százezer forinttal emelkedik, e mellett
- a rendvédelmi dolgozók 10 százalékos emelésre
- a katonák 10 százalékos emelésre
- a tanárok és óvónők 10 százalékos emelésre
- az egyetemi oktatók 15 százalékos elmésre
- a bölcsődei dolgozók 20 százalékos emelésre
- a szociális ágazatban dolgozók 20 százalékos emelésre
- a kulturális ágazatban dolgozók 20 százalékos emelésre
- az ápolók 21 százalékos emelésre
számíthatnak, a rendvédelmi szervek dolgozói pedig hat havi fegyverpénzzel is gazdagodnak.










