logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Élete végéig rács mögött maradhat a várandós feleségét meggyilkoló férfi

Várandós felesége brutális meggyilkolása miatt állt szerdán a Szegedi Törvényszék elé egy szerb-magyar kettős állampolgárságú férfi.

A 41 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint magzatelhajtás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a válást tervező vádlott 2020. november 6-án reggel, szegedi otthonuk hálószobájában két késsel rátámadt hét hónapos várandós feleségére. A védekező nőt több mint harmincszor szúrta meg; elsősorban a fejét és a felsőtestét támadta, olyan erővel, hogy az egyik kés pengéje is eltört. A szúrások közül több a magzatot is elérte. A nő a helyszínen életét vesztette, és a magzat is elhalt.

A gyilkosság alatt a hálószobában volt a házaspár közös, három és fél éves kislánya is, akit ezután a férfi felkapott, gépkocsiba ültetett, és elhagyta a helyszínt. A vádlott az édesanyjához ment, aki értesítette a rendőrséget.

A férfi paranoid személyiségzavarban szenved, ami korlátozza beszámítási képességét.

A vádiratban a főügyészség tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

A vádlott a bíróság előtt úgy fogalmazott, érthetetlennek tartja a történteket, kilenc éve harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolata volt feleségével. A tragédia előtt félelemben élt, úgy érezte, megfigyelik, csak hirtelen felindulásból fordult ügyvédhez a válás érdekébe

A férfi nem tudott magyarázatot adni a gyilkosságra, azt mondta azonban, felesége még aludt, amikor először megszúrta.

A tárgyalás szakértők meghallgatásával májusban folytatódik.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még