logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Budapest ad otthont március végén a legnagyobb nemzetközi konzervatív konferenciának

Március 25-én és 26-án rendezik meg az amerikai republikánus tábor Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű konferenciáját Budapesten, a Várkert Bazárban – jelentette be az Alapjogokért Központ igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

Szánthó Miklós elmondta: a CPAC Hungary fő szónokának Orbán Viktor miniszterelnököt kérték fel. Sok száz résztvevőt várnak, kiemelt külföldi és hazai előadókkal. Elfogadta a meghívást Spanyolországból Santiago Abascal, a jobboldali Vox párt elnöke, valamint Jair Bolsonaro brazil elnök fia, Eduardo Bolsonaro is.

Amerikai szenátorok, kongresszusi képviselők, az ottani szellemi élet sok jeles képviselője, európai kutatóintézetek vezetői és újságírók is érkeznek a rendezvényre – tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy elfogadják meghívásukat európai jobboldali vezetők, döntéshozók, tagállami vezetők, pártpolitikusok és európai parlamenti képviselők is.

Tavaly szeptemberben jelentették be, hogy Magyarországra hozzák a rendezvényt, amely nemcsak egy konferencia, a jobboldali tábor összejövetele, hanem egy show is egyben.

Hozzátette: az Egyesült Államokban a CPAC-n összegyűlnek az ottani konzervatív jobboldalnak a meghatározó figurái: politikusok, újságírók, akadémikusok, a szellemi szféra képviselői, véleményformálók, influenszerek, hírességek és együtt fejezik ki azt milyen erős az amerikai jobboldal. A CPAC-t egyébként legközelebb – még a budapesti rendezvény előtt – a floridai Orlandóban tartják február 24–27. között.

A rendezvény súlyát mutatja, hogy amióta megrendezik (1974 óta), valamennyi aktuálisan regnáló republikánus elnök részt vett rajta, Ronald Reagantől Donald Trumpig.

A CPAC Hungary nemcsak amerikai-magyar rendezvény lesz, hanem nemzetközi, az egész nyugati civilizációból várnak döntéshozókat, véleményformálókat, politikusokat: Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, Európából, Ázsiából és Ausztráliából is.

A konferencia tematikája az „Isten, haza, család” hármas egységére épül – mondta Szánthó Miklós. Ez a három szó kifejezi azt az értékrendet, amely „átfogó és globális támadás alatt áll napjainkban Nyugaton”.

„Köszönetet is mondhatnánk a liberálisoknak, mert azzal, hogy ezen értékeket olyan szintű össztűz alá vették, mint amilyen talán sosem volt korábban tapasztalható, megtették nekünk konzervatívoknak azt a szívességet, hogy magunk mögött hagyjuk azokat az esetlegesen minket elválasztó vagy szétválasztó témákat, ügyeket, amelyekben nem értünk egyet, és azokra a valóban fontos ügyekre koncentráljunk, amelyek összekötnek minket” – fogalmazott.

Hozzátette: a társadalmi igazságosság, a politikai korrektség jegyében megpróbálják lerombolni a civilizáció zsidó-keresztény alapjait, megpróbálják aláásni a nemzet fontosságát, jelentéktelennek próbálják beállítani a nemzeti identitást, és ezen keresztül minden létező jogi, politikai és kulturális eszközzel megpróbálják aláásni a nemzeti szuverenitást, áttolni a döntéshozatalt nemzeti szintről globális nemzetközi térbe.

Átfogó össztűz alá vették a társadalom legszentebb alapegységét, a családot, kikezdték a férfi és női nem teremtettségének egyértelműségét, és azt is megkérdőjelezik, hogy a szülőknek lehet-e joguk megválasztani a gyerekük nevelését, ideértve a szexuális nevelést is – sorolta Szánthó Mikós.

A CPAC Hungary célja többek közt az, hogy

kapcsolódási pontként szolgáljon a nyugati civilizáció konzervatívjai számára, összekapcsolja őket és megmutassák a liberálisoknak, hogy konzervatív erők igenis együtt tudnak működni nemzetközi szinten.

Szánthó Miklós közölte: egyetért Yoram Hazony filozófusnak, a jeruzsálemi Herzl Intézet vezetőjének a napokban tett kijelentésével, amely szerint a legfontosabb szellemi erők konzervatív irányból jönnek. A legfontosabb konzervatív szellemi erők pedig Magyarországról – tette hozzá.

„Ebben a konzervatív ellenfordalomban Magyarországnak és a magyar szellemi életnek, az Alapjogokért Központnak és a hazai partnereinek vezető szerepet kell játszaniuk” – fogalmazott Szánthó Miklós, hozzátéve: ezért kérték fel a konferencia fő szónokának a miniszterelnököt.

A sajtótájékoztatón levetítették Matt Schlappnak, az Amerikai Konzervatív Unió elnökének köszöntőjét.

Ajánljuk még