logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kormányszóvivő: Előre kell menni, nem hátra

A kormányszóvivő szerint „előre kell mennünk, nem hátra a múltba, a Gyurcsány-korszakba”. A Magyar Nemzet keddi lapszámában megjelent interjúban Szentkirályi Alexandra azt mondta: nincs fontosabb kérdés egy szülőnek annál, mint a gyermeke jövője.

„Erről döntünk áprilisban, kétszeresen is” – jelentette ki.

Az országgyűlési választás sorsdöntő lesz, „ugyanis nem a következő négy évről döntünk, hanem Magyarország jövőjéről. Évek kellettek, hogy jóvátegyük a baloldal rombolását, és az emberekkel együtt talpra állítsuk Magyarországot. A baloldal egyszer már megmutatta, mit tud kormányon, a magyar emberek pedig kitessékelték őket. De mint egy rossz porszívóügynök, újra ott állnak az ajtóban, és megpróbálják ránk sózni az ócska portékájukat” – hangoztatta a kormányszóvivő.

Kapcsolódó tartalom

Az országgyűlési választás napján népszavazást is tartanak. Ezzel kapcsolatban Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: mindannyian „a legjobbat akarjuk a gyermekeinknek, és biztonságban akarjuk tudni őket. A törvény pedig arról szól, hogy a szülőknek azt a jogát, hogy a saját gyermekeik neveléséről ők dönthessenek, ne vehessék ki a kezükből. Szeretnénk megakadályozni, hogy a szülők megkerülésével az LMBTQ-propaganda beszivárogjon az óvodákba és az iskolákba.”

Úgy vélekedett, hogy a bevándorlók betelepítése továbbra is az európai baloldal határozott célja.

„Ne legyen kétségünk, ha nálunk is a baloldal jutna hatalomra, ők is beállnának a sorba”, teljesítenék a migránsok betelepítésére szóló brüsszeli megrendeléseket – hangoztatta.

A kormányszóvivő úgy vélekedett, hogy a demográfiai problémák megoldásának kulcsa a családok támogatása. Ők ebben hisznek, ezt teszik – mondta.

Megszorítás egyedül a baloldal programjában van Szentkirályi Alexandra szerint: „a rezsicsökkentés, a minimálbér, a 13. havi nyugdíj eltörlésére, adóemelésekre, a családi adórendszer megszüntetésére, az egészségügy fizetőssé tételére készülnek. Kormányzásuk alatt is ezeket csinálták” – jelentette ki.

A kormányszóvivő kitért a köztársági elnökjelöltre is. Szerinte Novák Katalin az elmúlt tíz évben már bizonyított.

„Remélem, hogy a bírálói nem alacsonyítják le politikai játszmák szintjére az államfőválasztást, már csak azért sem, mert egy történelmi lépésről van szó. Ő lehet Magyarország első női köztársasági elnöke” – fogalmazott a kormányszóvivő.

 

 

 

Ajánljuk még