Még vasárnap délelőtt is látszódtak a metróbaleset nyomai. A sínek mellett sérült alkatrészek voltak. Pénteken éjfél után pár perccel ugyanis két metrószerelvény összeütközött és kisiklott. A baleset során egy harmadik, álló metrószerelvény is megsérült.
Kapcsolódó tartalom
Pótlóbusz jár a 3-as metró helyett egy szakaszon
Megkezdték az összeütközött metrókocsik elszállítását Kőbánya-Kispesten
Összeütközött két metrószerelvény Kőbánya-Kispestnél
Az ütközés a 3-as vonal üzemi területén történt, ahol már nincsenek utasok a szerelvényen, és a vonatok vezetői sem sérültek meg. Az összetört vagonok mellett azonban a sínek és a biztosítóberendezések is megrongálódtak.
A sérült metrókocsikat szombat este daruval emelték ki, de a teljes helyreállítás még napokig eltarthat, addig pedig változik a közlekedési rend is.
A BKK arra hívja fel a figyelmet, hogy hétfőtől az M3-as metró helyett metrópótló autóbusz jár a Határ út és Kőbánya-Kispest között.
A vonal déli szakaszán a metrószerelvények csak a Nagyvárad tér és a Határ út állomás között közlekednek.
Az továbbra sem lehet tudni, hogy műszaki hiba vagy emberi mulasztás okozta a balesetet. A rendőrség a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.