logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Menczer: 35 projekt indulhat el Pest megye 2. számú választókerületében

A térség lakóival történt egyeztetések alapján 35 projekt indul el Pest megye 2. számú választókerületében – mondta el Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje.

Menczer Tamás a 15,4 milliárd forintos kormányzati támogatásból felépülő biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium alapkőletételén hangsúlyozta: kormánypárti jelöltjeként fontosnak tartja, hogy beszélgessen a térségben élőkkel.

A biatorbágyi beruházás is annak a 35 projektnek az egyike, amelyek a térség lakóival történt beszélgetések alapján indulhatnak el. Kijelentette:

mivel kiderült, hogy igény van az iskolára, a kormány megépíti azt.

Hozzátette: az intézményben 500-600 gyerek fog majd tanulni, akik a gimnáziumi képzés mellett a technikumban logisztikai, pénzügyi-számviteli és informatikai oktatásban részesülhetnek.

Menczer Tamás hangsúlyozta: a kormány politikájának mindig az egyik sarokpontja volt a magyar családok támogatása. Hozzátette, hogy a csok-ot eddig 200 ezer család vette igénybe, ami azt jelenti, hogy megközelítőleg 900 ezer ember lakhatását sikerült támogatni.

Az idén a gyermeket nevelő szülők adóvisszatérítése kétmillió szülőt érint és 600 milliárd forintot ad vissza a családoknak.

Juhász Roland, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára elmondta, hogy az épülő iskolával adott lesz minden ahhoz, hogy a a térségben élő gyerekek tehetsége kibontakozhasson.

Hozzátette, hogy az iskola üzemeltetője, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tervei alapján készül a létesítmény, amely lehetőséget biztosít arra, hogy változatos módszertan és digitális technológiák felhasználásával történjen az oktatás. 2023 tavaszán birtokba vehetik a gyerekek a 18 tantermes oktatási intézményt – fűzte hozzá az államtitkár.

Ajánljuk még