logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több mint egymilliárd forint értékű befektetési aranyat vettek tavaly a BÁV-tól

Az egymilliárd forintot is meghaladta tavaly a BÁV Zrt. fiókhálózatában értékesített befektetési aranytömbök forgalma, az ékszerforgalom pedig összességében 10 százalékkal emelkedett 2021-ben – közölte a BÁV Zrt. kedden az MTI-vel.  

A közleményben kiemelték: a befektetési aranypiacon a két legkelendőbb kiszerelés a legkisebb 5 grammos és a legnagyobb 100 grammos volt. Kovács Ádám, a BÁV kereskedelmi igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a befektetési célú aranytömbökből az éves árbevétel tavaly a 2020-as rekord évtől csak kis mértékben maradt el, pedig ekkor a pandémia berobbanásának hatására soha nem látott érdeklődés volt a nemesfém iránt.

A BÁV közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy egyes vélekedések szerint az aranyár 2022-ben a jelenlegi laza monetáris politika kifutásával, a pénzbőség elapasztásával mérséklődhet.

Ugyanakkor széles körben vélekednek úgy, hogy az említett fejlemények már be vannak árazva, és az infláció emelkedése, illetve a negatív reálkamatok támogatják a nemesfémek árának további növekedését – jelezte.

A jegyzés a jelenlegi, unciánkénti 1800 dollárnál magasabban, jellemzően 1850-1900 dollár között ingadozik majd az év további részében – idézték fel az előrejelzéseket.
Hosszabb távon a mérsékeltebb szereplők is úgy látják, hogy az évtized közepéig a 2800-3100 dolláros unciánkénti jegyzés a reális forgatókönyv – mutattak rá.
Az ékszeriparban 2021-ben a főként Ázsiából származó alapanyagok (például drágakövek) olykor csaknem teljes elapadása okozott problémát, amit tetézett a nemesfémek árának, a munkabéreknek és a rezsinek a növekedése, illetve ezzel párhuzamosan a megbetegedésekből fakadó munkaerőhiány – jelezte a műkereskedelmi és zálogpiaci társaság.

A megrendelések teljesítésében a piacon nem voltak ritkák a fél éves csúszások sem; összességében a nehézségek markánsan megemelték az új ékszerek árait – jegyezték meg.
A BÁV emlékeztetett arra, hogy az aukciók korábbi ékszerrekordjai 2021-ben többször megdőltek, egy 8 karátos briliánsgyűrű például 43,2 millió forintért kelt el Magyarországon.
A befektetési órák térhódítása a korábbiaknál is nagyobb mértékben folytatódott; itt is új rekord született egy Rolex GMT-Master II. óra eladásával 16,8 millió forintért.

Szabó Hajnalka, a BÁV ékszerüzletágának vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy az ellátási problémák rendeződésével 2022-re további forgalomnövekedést várnak az ékszerek területén.

Ajánljuk még