logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megvagy! A tippadó csak a kameráról nem szólt a tolvajnak

A IV. kerületi nyomozók az eljárás során kiderítették, hogy a cselekményben négyen vettek részt. A biztonsági kamerát elfelejtették a nagy igyekezetben, az pedig minden mozdulatukat rögzítette.

Csak a kamerát felejtette el megemlíteni a tippadó. Rezzenéstelen arccal sétált be az irodába, majd mint aki csak hazajár, a tolvaj egyenesen ahhoz a szekrényhez lépett, ahol az újpesti cég a pénzét tárolta. A férfi végül félmillió forinttal távozott – olvasható a BRFK facebook oldalán.
A IV. kerületi nyomozók az eljárás során kiderítették, hogy a cselekményben négyen vettek részt. Egyikük a cég alkalmazottja volt, így az elkövetők nem véletlenül mozogtak otthonosan a helyszínen. A videón látható férfi az irodai szekrény ajtaját kiszakította és kivette a pénzt, míg két társa az autóban várta és a környéket figyelte.
A rendőrség megjegyezte, hogy az elkövetők a biztonsági kamerát elfelejtették a nagy igyekezetben, az pedig minden mozdulatukat rögzítette. Az újpesti rendőrök azonosítottak, majd 2022. január 5-én és 6-án elfogtak négy elkövetőből hármat, negyedik társuk pedig néhány nappal később a IV. Kerületi Rendőrkapitányságon önként jelent meg. A négy férfit lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A videó itt megnézhető:

Csak a kamerát felejtette el megemlíteni a tippadó

Ajánljuk még