logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A doni áttörés hőseire emlékeztek

| Szerző: hirado.hu
Soproni hagyományőrzők szombat reggel II. világháborús menetfelszereléssel, lovakkal, lovasszekérrel egy csaknem 30 kilométeres túrára indultak, hogy így tisztelegjenek a doni áttörés poklában elhunyt, hősiesen küzdő magyar katonák áldozata előtt. A túra a környező falvakon, erdőkön keresztül vezetett – hangzott el az M1 Híradójában.

Ismét emléktúrát szerveztek a soproni hagyományőrzők, hogy így róják le tiszteletüket a doni áttörés poklában elhunyt, hősiesen küzdő magyar katonák előtt. A szervezők szerint a télies körülmények között megtett, 25 kilométeres kihívás kiváló teljesítménypróba és méltó megemlékezés is egyben.

Czupy Arnold, a Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör vezetője elmondta, már rendszeressé vált, hogy minden év január közepén emléktúrát szerveznek a hősies felmenők tiszteletére.

Azért is fontos számunkra, hogy ezzel megismerjük saját magunkat is, hogy milyen teljesítményt tudnánk nyújtani, ha hasonló körülmények közé kerülnénk. Természetesen ez elenyésző, ahhoz képest, amit elődeink ott 1943 januárjában átéltek, de kis ízelítőt kapunk, hogy milyen lehetett ezekben a felszerelésekben, fegyverekben, ruházatban egy ilyen teljesítménytúrát legyalogolni – mondta Czupy Arnold.

A túrán gyalogos és lovas hagyományőrző katonák vettek részt, korhű felszerelésben.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még