A Kesztyüs Attila, jobbikos politikus neve alatt megjelent szövegben a Mandiner tudósítása szerint olvasható, hogy a „dögkeselyűvé” változó, „jellemtelen” és „pénzt szimatoló” zsidó üzletemberek titokban Magyarország ellopására szövetkeznek, hogy a zsidó térfoglalás után a magyarságot „rabszolgasorba” taszítsák.
Kesztyüs Attila a Jobbik Somogy megyei régiós igazgatója, a 2018-as országgyűlési választást Steinmetz Ádám kampányfőnökeként csinálta végig.
De nem ő az egyetlen jobbikos, aki tett már ilyesféle, gyűlöletkeltő kijelentést.
Herold János, a párt Keszthelyi elnöke például a közösségi médiában a Fideszt „Zsidesznek” nevezte és azt állította, hogy „a Fidesz vezetői mindig is zsidók voltak”. Hornt Gyulát pedig „zsidó gyilkosnak” titulálta és kifogásolta, hogy a „Fidesz mélyen tisztelgett emléke előtt, állami temetést rendezett” neki.
Hasonló antiszemita megnyilvánulás fűződik Gyöngyösi Márton nevéhez is, aki 2012-ben, mint a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese az ország házában azt indítványozta, hogy a hazai zsidóságot vegyék lajstromba.
A jobbikos politikus mindezt azzal indokolta, „hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”.
Jakab Pétertől, a Jobbik elnökétől sem állt távol ez az idea, lévén hogy néhány évvel ezelőtt a romákat még élősködőknek nevezte. Az utóbbi időben tett nyilvános kijelentéseiben azonban már elhatárolódott párttársai korábbi kirekesztő megjegyzéseitől. 2020 márciusában kijelentette: „a Jobbikban megtűrtük ezeket az elhajlásokat korábban. Most meg már nem”. Csakhogy a jelek szerint a Jobbik által is támogatott, s az ellenzék össz-miniszterelnökjelöltjeként kampányoló Márki-Zay Pétertől sem áll távol a zsidózó megjegyzés, ugyanis vasárnapi Facebook-videójában hosszasan értekezett arról, hogy a Fidesz-média hamisan antiszemitának próbálja őt beállítani, pedig ott is „vannak zsidók, de elég kevés”.
Márki-Zay megjegyzése ellen Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumi elnöke nyílt levélben tiltakozott és arra kérte a baloldali miniszterelnök-jelöltet, hogy a zsidóságot ne használja fel a politikai céljai eléréséhez, majd feltette a kérdést, hogy amikor antiszemita zsidókról beszél, akkor eszébe jut-e legfőbb szövetségeseinek egyike, „a báránybőrbe bújt náci párt, azaz a Jobbik vezetője.”