Állami pénzből is finanszírozná az magánegészségügyi szolgáltatókat – erről beszélt Márki-Zay Péter az ATV-ben. A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint azzal, hogy ha az állam bizonyos beavatkozásokat, vizsgálatokat a magánkórházaktól venne meg, csökkenteni lehetne a várólistákat. A politikus tervei között a privátegészségügy támogatásával párhuzamosan a vidéki kórházak felszámolása is szerepel.
Márki-Zay Péter leépítené az egészségügyi ellátórendszert – olvasható az Origón. Az internetes portál azt írja:
a baloldal miniszterelnök-jelöltje tavaly ősszel beszélt arról, hogy a járóbeteg-ellátásban támogatja az egészségügyi intézmények centralizálását, vagyis azt, hogy több intézményből csak egy maradjon meg, a többit pedig meg kellene szüntetni. Tömegesen záratna be szülészeti és sürgősségi osztályokat is.
„Igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban, vagy akár falvakban élők közelében” – idézi a lap Márki-Zay Pétert. A szerző szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje különböző nyilatkozataiban azt is egyértelművé tette, hogy kormányon az egészségügyi intézmények fizetőssé tételében is a 2010 előtti balliberális vezetés politikáját követné.
Márki-Zay Péternek az egészségügy átalakításáról szóló tervei a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején pont ebben a formában már terítéken voltak – mondta Párkányi Eszter az M1-en. Az Alapjogokért Központ elemzője szerint a vidéki kórházak átszervezése pedig különösen meglepő kijelentés Hódmezővásárhely polgármesterétől.
„Arról beszél, hogy nem kell hogy minden városban vagy faluban, vagy annak a közelében legyen sürgősségi ellátás, vagy szülészet. De egy vidéki város polgármestereként ez egy elég erős kijelentés tőle véleményem szerint. Láthattuk, hogy 2010 előtt mit tett a baloldal az egészségüggyel. 650 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, több kórházat és kórházi osztályt is bezártak” – tette hozzá az elemző.
Majd arra is emlékeztetett: a gyurcsányi megszorítások idején 16 ezer aktív kórházi ágyat számoltak fel. Párkányi Eszter szerint Márki-Zay Péter elképzelései teljesen szembemennek a magyar emberek akaratával.
Kapcsolódó tartalom
Márki-Zay Péter kiállt a vizitdíj és a kórházi napidíj mellett
Elemző: Márki-Zay Gyurcsány legelutasítottabb intézkedéseit próbálja visszacsempészni
Márki-Zay: Én nyugodtabb vagyok, ha az egészségügy üzlet, minthogyha nem üzlet
Márki-Zay Péter privatizálná a kórházakat
A címlapfotón: Karácsony Gergely főpolgármester és Márki-Zay Péter, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje (Fotó: hirado.hu)