Az energetikai szakértő cáfolásában elmondta, hogy egyrészt, Morawiecki nem „üzent” más országnak (legfeljebb az Európai Bizottságnak), másrészt, a lengyel példa egyelőre éppen azt támasztja alá, hogy a magyar árplafon jó döntés volt.
- Az üzemanyagárak őszi elszabadulása valóban nehéz dilemma elé állította az országokat.
- Akik be kívántak avatkozni, két lehetséges intézkedés közül választhattak: csökkentik az adót, vagy szabályozzák az árakat.
- Lengyelország az adó csökkentése, Magyarország pedig az árplafont bevezetése mellett döntött.
Hortay Olivér kiemelte, hogy a magyar kormány minek köszönhetően választhatta az árpafont: Magyarországon a jövedéki adó csökkentése nem volt opció, mert annak szintje már akkor is – az EU-s szabályok szerinti – lehető legalacsonyabb volt (szemben Lengyelországgal, ahol az adókulcs magasabb volt a megengedett szintnél).
Az áfacsökkentés ellen pedig három érvet mutatott be a szakértőt:
- Az áfaszabályok módosítását jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak. A tapasztalatok szerint a brüsszeli vizsgálatok akkor is jelentősen elhúzódhatnak, ha az ország végül megkapja az engedélyt – amire nincs biztosíték.
- Az áfacsökkentés (és ez igaz a jövedéki adó mérséklésére is) gyakran nem, vagy korlátozottan épül be a végfogyasztói árba (mert például lenyelik a kereskedők).
- Az intézkedés nagy költségvetési kieséssel jár, ami csökkenti az állam lehetőségeit az esetleges későbbi beavatkozásokra.
Lengyelország még decemberben kérvényezte a Bizottságot, hogy engedélyezze az áfakulcs mérséklését.
- A Bizottság a mai napig nem hozott döntést.
- A lengyel miniszterelnök most mégis úgy határozott, hogy nem vár tovább és februártól csökkenti az áfakulcsot, amivel újabb súlyos konfliktust kockáztat Brüsszellel.
- A beavatkozás mintegy 240 milliárd forintnak megfelelő kiesést okoz majd a költségvetésben, így további intézkedésekre aligha lesz lehetőség.
- Ráadásul továbbra sem garantált, hogy az adócsökkentés egészében megjelenik majd a végfogyasztói árakban
– összegezte Hortay Olivér, majd felidézte, hogy a magyar üzemanyagár-plafon ősz óta védi a fogyasztókat az esetleges kiugró világpiaci folyamatoktól.
Kapcsolódó tartalom
Hortay Olivér: Két szinten is nagy háború zajlik a benzines és a dízeljárművek ellen
Hortay Olivér: Két szinten is nagy háború zajlik a benzines és a dízeljárművek ellen
Hortay: Brüsszel még tovább emelné az energiaárakat
A címlapfotó illusztráció.










