logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Április 3-án lesz a gyermekvédelmi népszavazás

Az emberek véleményt mondhatnak az emberek a kormány által kezdeményezett 4 gyermekvédelmi kérdésben. Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 Híradó műsorában elmondta az érzékenyítés megjelenése az iskolában, óvodában súlyos hátrányokkal járna, amelytől a gyerekeket meg kell védeni.

A Magyar LMBT Szövetség már 2012-ben azt követelte, hogy a szexuális irányultság és a nemi identitás témaköre jelenjen meg a tantervekben. Beszámolójukban azt hiányolták, hogy a NAT alapján készült kerettantervekben egyáltalán nem szerepel ez a témakör. A szövetség már a NAT vitája során is szerette volna elérni, hogy a témát beépítsék a tantervekbe.

Nem elméletről, hanem napi gyakorlatról van szó

Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: azért van szükség a népszavazásra, mert a baloldal bagatellizálja ezt a problémát, mintha ez a  fajta propaganda nem létezne, és nem lenne más, mint a jobboldal és a kormány által kitalált álhír.

Azonban, ahogyan a fentiekből is látszik, a baloldal programjában is szerepel az, hogy nyílt teret adjanak az úgynevezett érzékenyítéshez. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már az óvodákban is folyik ez a propaganda, úgymond érzékenyítő jelleggel foglalkozásokat tartanak, tehát nem elméletről, hanem napi gyakorlatról van szó. És, mivel a magyar baloldal szolgai módon másolja a nyugati mintákat, nem lenne meglepő, ha kormányra kerülések esetén ezt csinálnák – tette hozzá az elemző.

Nem érzékenységet, hanem mentális problémákat szül a propaganda

Szikra Levente kiemelte: ez a fajta úgynevezett érzékenyítő program a statisztikák szerint a gyerekek körében növeli a mentális problémák előfordulását. Egyrészt azért, mert főleg óvodás, kisiskolás korban természetes módon nincs kialakult identitás, ezáltal a kisgyermekek könnyen alakíthatók, másrészt pedig a propaganda hatására hajlamosak elbizonytalanodni. Mindez természetes, mert a szexuális érés előtt nonszensz nemi identitásról beszélni, azonban rendkívül káros, ha az agyukat próbálják átmosni a propagandával, befolyásolva ezzel a felnőtt életüket is – hangsúlyozta az elemző.

Mindez illeszkedik abba a folyamatba, hogy évtizedek óta módszeresen próbálják lerombolni a hagyományos családmodellt, ami támogatást nyújtott az embereknek – közölte Szikra Levente. Ezen rombolás hatása az egyének szintjén sok lelki problémát okozna, társadalmi szinten pedig egyértelműen a társadalmi kohézió gyengítése a cél. A hagyományos közösségek szétverésével szemben egyéni identitásokat akarnak létrehozni, ez azonban nem képes egészséges életvitelt fenntartani. Összegezve, az érzékenyítés megjelenése az iskolában, óvodában súlyos hátrányokkal járna, a gyerekeket meg kell védeni ettől a fajta propagandától – mondta az elemző.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még