logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mutatjuk, mely pontokon módosultak a családtámogatási szabályok januárban

Több ponton is módosultak a családtámogatási szabályok januárban. A változások sokak számára tehetik egyszerűbbé az igénylést, és azok is jogosultak lehetnek újabb támogatásra, akik korábban már igénybe vették. Például ha egy család építkezik, kérheti a csok kiegészítését, ha a munkálatok közben úgy dönt, újabb gyereket vállal. A legtöbb esetben elég csupán szerződésmódosítást kérni, nem kell újraindítani a teljes eljárást – hangzott el az M1 Híradójában.

Két éve költözött Oszoli Dániel feleségével és 3 gyermekével egy pécsi kertes házba. Az alsó szint felújítására tavaly vették igénybe az otthonfelújítási támogatást. Az apa akkor az M1-nek elmondta: olyan kivitelezőt választott, aki számlaképes. Ahhoz ugyanis, hogy be tudja adni a támogatási kérelmét, be kell küldenie az építőanyagokról és a munkadíjról szóló számlákat, valamint a vállalkozóval kötött szerződést is.

A munkálatok elkezdéséhez elengedhetetlen az önerő. Ez eddig sem volt másképp.

Azonban január elsejétől az otthonfelújítás esetében a legfeljebb 3 millió forint támogatás feltétele, hogy a felújított ingatlan legalább 50 százalékban a szülő vagy szülők, illetve az ott nevelt kiskorú gyermek tulajdonában legyen.

Az ingatlanban élő – és a támogatásra egyébként is jogosult – 25 évnél idősebb, megváltozott munkaképességű gyermek is lehet a tulajdonos vagy résztulajdonos.

A támogatás további feltétele, hogy legalább az egyik szülő minimum egy éves, folyamatos TB jogviszonnyal rendelkezzen. Ez származhat:

  • munkaviszonyból,
  • vállalkozói jogviszonyból (ide értve katás vállalkozást is),
  • középfokú vagy felsőoktatási nappali tagozatos hallgatói jogviszonyból,
  • GYED-ből,
  • nyugdíjasok kiegészítő tevékenységéből.

A családi otthonteremtési kedvezmény, vagyis a CSOK esetében egyszerűbb lesz az építkező családok dolga idén. Esetükben másodszor is igényelhető lesz a támogatás abban az esetben, ha a család építkezik, illetve bővíti vagy korszerűsíti a meglévő ingatlant.

Erre akkor van lehetőség, ha a munkálatok közben úgy döntenek, hogy az előző igényléshez képest több gyermek után szeretnék felvenni a csok-ot – vagy azért, mert már úton van az újabb gyermek, vagy még csak tervezik. Ebben az esetben a különbözetet tudják igényelni a szülők, szerződésmódosítást kérve.

Egy újépítésű lakásnál, ha például egy gyermekről két gyermekre módosul a terv, akkor kétmillió forint lesz a különbözet, viszont, ha két gyermek helyett inkább három vállalása mellett döntenek, akkor 7,4 millió forintot is jelenthet pluszban a második igénylés.

Megelőlegező csok-ot viszont mostantól csak akkor lehet igényelni, ha a korábban tervezett gyermekvállalás már teljesült.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még