logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Két kiskorú mellett a lakásukban árultak kábítószert

| Szerző: hirado.hu
Az erzsébetvárosi nyomozóknak 2020 nyarán olyan információ jutott a tudomására, hogy egy VII. kerületi társasházi lakásban rendszeresen kábítószert árulnak – számolt be a Police.hu. A budapesti rendőrök a napokban lezárták a nyomozást egy 42 éves férfivel és egy 28 éves nővel szemben.

A gyanút tovább erősítette, hogy a kerületi járőrök 2020. augusztus 27-én igazoltattak két férfit, akik az adott lakásból távoztak ​és mindkét férfi ruházatából kábítószergyanús anyag került elő. A rendőrök az egyiküknél négy csomag hasist találtak, míg a másikuktól egy pakett kristály nevű új pszichoaktív anyagot foglaltak le.

Az igazoltatásokat követően a VII. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei a lakásban kábítószerkereső kutyával kutatást tartottak, amely során mobiltelefonokat, SD kártyákat, SIM kártyákat, pénzt, digitális mérleget és fecskendőket, illetve kis mennyiségű új pszichoaktív anyagokat és marihuánát foglaltak le. A nyomozás során kiderült az is, hogy a lakásban élő páros két kiskorú gyermek mellett végezte az illegális szerek árusítását és fogyasztását.

A nyomozók a 28 éves P. Beatrixet és a 42 éves H. Pétert kábítószer-kereskedelem, kábítószer birtoklása és új pszichoaktív anyaggal visszaélés, valamint kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt hallgatták ki, a bűncselekmények elkövetését mindketten tagadták.

A rendőrök – a szükséges eljárási cselekmények elvégzését követően – a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az iratokat az ügyészség részére.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még