logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egész évben lehet korcsolyázni Budafok új jégpályáján

| Szerző: Turbéky Klára
Új sportlétesítményt avattak Dél-Budán, a DunaFokon, a budafoki szabadidőparkban. December elején már megnyílt a nagyközönség számára is a Dél-budai Jég- és Szabadidő Centrumban a fedett korcsolyapálya.

A pálya egyelőre sátorfedést kapott – ezért nevezik jégsátornak a kerületben –, de sokak álma, hogy egyszer végleges épületben hódolhatnak majd a korcsolyázásnak, ha erre meglesz a közösségi akarat és az anyagi fedezet.

A hirado.hu felkereste Budafok-Tétény polgármesterét, Karsay Ferencet, hogy megtudja, miként valósulhatott meg ez a beruházás a koronavírus-járvány idején, amikor a legtöbb önkormányzat forráselvonásról panaszkodik.

A kezdetek

A polgármester elmondta, hogy a jégsátor ügyét érdemes összefüggéseiben vizsgálni. „A történet még Tarlós István főpolgármestersége idején indult, amikor – a főváros Tér-Köz pályázatán elnyert összegből elkezdtük a kerület Duna-partjának kiépítését, elsőként Budafokon, DunaFok néven. Ez a Duna-parti sáv korábban elhanyagolt volt, csak a legelszántabb természetbarátok, fotósok, horgászok jártak le itt a Dunára. A pályázati pénzre alapozva önkormányzati beruházás keretében gondozott parkká varázsoltuk a Duna-part egy részét.”

Az önkormányzat a lakossági javaslatokat is figyelembe vette, a beruházás megvalósításakor kialakítottak a gyerekeknek egy játszóteret, a felnőtteknek pihenőparkot, pihenőteraszt, és új sétányt, kerékpárutat építettek, valamint szabadtéri sportpályát és kondiparkot is kialakítottak.

„Hangulatos, mára messze földön híres, kiülős vendéglátóhelyet, a szolgáltató épületben mosdót létesítettünk. A szabadidőparkban kapott helyet a légi szerencsétlenségben elhunyt lengyel küldöttségnek emléket állító Szmolenszk-emlékmű is” – mondta a polgármester.

Hangsúlyozta, hogy mindezt egy kerületi tulajdonú építési telken valósították meg. Épülhettek volna ide tízszintes lakóépületek is, mint a Hosszúréti-patak túloldalán, Újbudán, ha eladták volna a területet. „Szerintem viszont jobb így, az egyszeri bevétel helyett sokáig élvezheti majd minden kerületi lakótársunk a Duna-parti környezetet.”

A budafoki Duna-part Natura 2000 védettség alatt áll, ezért megtartotta az önkormányzat az ártéri növényzetet, a fákat, és a park kialakítását a lehető legkevesebb beavatkozással végezték el.

Az új jégsátor (Fotó: hirado.hu)

A helyi lakosok egyre jobban kötődnek a kerülethez

A most elkészült jégsátor is ezen a területen található – természeti környezetben, de a kerület központjából pár perc sétával elérhető távolságban. Ezt a munkát a továbbiakban is folytatni szeretnék, mivel ha kulturált, élményt adó környezetet alakítanak ki, a helyi lakosok egyre jobban kötődnek majd a kerülethez. „Valódi közösséggé válhatnak egy olyan környezetben, ahol öröm élni. Ennek megvalósításában évről évre mindig egy kicsit előrébb lépünk” – tette hozzá Karsay Ferenc.

„Ebben a munkában nem várt, óriási segítséget kaptunk a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatójától, Vitézy Dávidtól és Fürjes Balázs államtitkártól. A Galvani híd építéséhez kapcsolódóan megkezdődik Dél-Buda zöld Duna-partjának kialakítása. A távlati cél, hogy a Rákóczi hídtól Nagytétényig végig megközelíthető, élvezhető, zöld Duna-partunk legyen. Sétánnyal, kerékpár- és futóúttal, kondiparkokkal, kutyafuttatókkal, horgászhelyekkel, amennyiben a vízminőség megengedi, akár strandokkal, mint elődeink korában. Ennek a folyamatnak a motorja, legeltökéltebb támogatója Németh Zsolt kerületi országgyűlési képviselő, amit ezúton is köszönök neki” – sorolta a további fejlesztéseket a polgármester.

Az ellenzék ezt a beruházást is támadta

A hirado.hu felvetésére, hogy az építkezés alatt az ellenzék azzal támadta a beruházást, hogy elrontja a Duna-part természetes képét, sérül a természeti környezet, a kerület vezetője válaszában emlékeztetett: a jégsátor területe korábban is a sportot szolgálta, hiszen itt volt a legendás BIK-pálya (Budafoki Ifjúsági Kör), az akkor még önálló település, Budafok testmozgást kedvelő fiataljainak – és nem csak fiataljainak – nagy örömére. Az idősebb budafokiak közül még sokan emlékeznek a BIK-pályára, amit az akkori fogcsikorgató hideg teleken felöntöttek vízzel, és ezrek korcsolyáztak a jégen. 1965-ben a pályát bezárták, és a helyén hétvégi telkeket alakítottak ki, bódéváros épült. Később a 6-os út építésekor ezt elbontották, és az építési törmelékkel pedig feltöltötték a terület mélyebben fekvő részét. Az építési törmelék eltávolítása óriási összegeket emésztett volna fel, ellenben így szilárd alapot biztosított a jégpályához. A területen azóta vegetáló gyomfák helyett több, értékes fát telepítettek a jégpálya környezetébe.

A régi BIK-pálya, 1950-es évek (archív felvétel)

A jelenlegi jégpálya több mint 200 millió forintból valósult meg, amit a Magyar Jégkorongszövetség biztosított, tao-támogatás formájában. A kerület önerőből nem tudta volna megvalósítani a beruházást.

Mindenki számára előnyös

„A kormány az úgynevezett látványsportágak utánpótlás-képzésére hozta létre a tao-támogatás rendszerét, melynek keretében a vállalkozások ajánlhatják fel társasági nyereségadójuk egy részét sportcélú beruházásokra. Ehhez azonban szigorú feltételeknek kell megfelelnie a támogatásban részesülő sportklubnak. Először is többéves szakmai múlttal kell rendelkeznie és minden korosztályban részt kell vennie az utánpótlás hivatalos versenyrendszerében. Előny, ha a helyi önkormányzat hivatalosan támogatja és legalább öt évig biztosítja a pálya működéséhez szükséges feltételeket” – ismertette a támogatás lényegét.

A kerület együttműködik a Pesterzsébeti Farkasok Hockey Clubbal, mely a szakmai hátteret biztosítja, az önkormányzat pedig a területet és az üzemeltetés költségeinek egy részét, a pálya közműdíjait 40–50 millió forint közti összeggel a teljes évre. Ennek ellentételezéseként minden kerületi gyermek térítésmentesen használhatja a jégpályát a mindennapos testnevelés órákon, ahogy például a tanuszodát is.

A polgármester összegezésként elmondta: egy mindenki számára előnyös együttműködés jön létre, hiszen a jégkorongklub és az önkormányzat sem juthatott volna hozzá egy több száz milliós állami támogatáshoz a másik fél nélkül. Budafok-Tétény egy új, népszerű sportolási lehetőséghez jut, töredék áron, mintha saját beruházásként hoztuk volna létre. A klub pedig egy teljesen új bázisra, a kerületi gyerekekre alapozva fejlődhet tovább.

A sport közösséget formál

Karsay Ferenc – aki alapképzettségét tekintve testnevelő tanár – hangsúlyozta, hogy mindig is szívén viselte a kerületben lakó gyerekek sportolási lehetőségeinek biztosítását, hisz abban, hogy a sport elsősorban nem öncélú szórakozás, hanem alapvető eszköz ahhoz, hogy a gyermek testben-lélekben harmonikusan fejlődjön. A rendszeres testmozgás az egészség megőrzésén túl közösséget formál, a kerületben működő civil közösségek pedig Budafok-Tétény egyik legfontosabb értékét jelentik.

„A mozgás legnagyobb riválisa jelenleg a számítógép és a mobiltelefon. Erre olyan népszerű sportalternatívákat szeretnénk létrehozni, amelyek sikerélményt jelentenek a gyerekeknek. Ilyen az úszás és a korcsolyázás is” – fogalmazott.

A jégsátor építésének célja – emelte ki a polgármester –, hogy a jövőben a kerületi gyerekek az iskolai tanórák keretében, szervezett formában megismerkedhessenek ezzel a mozgásformával is. Ugyanis ha gyerekként átélik a mozgás örömét, felnőttként is szívesen űzik majd a téli sportokat. A tehetséges gyerekek közül pedig az egyesületek válogatják majd az utánpótlásukat. Örvendetes, hogy a jégkorong mellett már zajlanak a műkorcsolya- és szinkronkorcsolya-foglalkozások is.

A nyitás után már több mint négyszáz kerületi óvodást fogadnak heti rendszerességgel a pályán. A gyerekek már ismerkednek a korcsolyázás alapjaival.

A legkisebbek kis segítséggel barátkoznak a jéggel (Fotó: hirado.hu)

A polgármester reményét fejezte ki, hogy a jégsportok népszerűsítése lehetőség arra, hogy ha elég sokan művelik Budafok-Tétényben is, „akár végleges csarnokot hozzunk létre a jövőben”.

A jégsátor nyitvatartásáról részletesen a www.budafokijegsator.hu-n tájékozódhatnak.

 

Ajánljuk még