logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Habsburgok szellemi öröksége itthon és külföldön

Habsburg Ottó, az utolsó Magyar trónörökös idén lenne 110 éves. Az európai politikusként, a Magyar ügy képviselőjeként jeleskedő közéleti személyiség kiemelkedő alakja volt a történelemnek. Szellemi hagyatékáról számolt be a Kossuth Rádió Európai idő című műsora.
Hallgassa meg!

A Habsburg-dinasztia 200 éven át uralkodott Spanyolországban, ez pedig fontos történelmi időszak volt az ország életében. IV. Károly halála után családja Spanyolországban kapott menedéket. Az ott felcseperedő Habsburg Ottó pedig aktív részvevője lett a spanyol közéletnek is.

Habsburg Ottó európai politikusként, a magyar ügy képviselőjeként tevékenykedett, húsz éven át az Európai Parlamentnek is tagja volt.

A Habsburg Ottó Alapítvány az utolsó magyar trónörökös, Habsburg Ottó hagyatékát dolgozza fel, aki az idén lenne 110 éves. Prőhle Gergely, az alapítvány igazgatója elmondta, hogy Habsburg Ottó egy olyan történelmi személyiség, aki mögött 600 éves történelem, egy dinasztikus hagyomány áll.

Habsburg Ottó személye azért különösen érdekes, mert az Osztrák-Magyar Monarchia bukásából nagyon világos következtetést volt képes levonni, ami az volt, hogy semmilyen nagyobb birodalmat, nagy egységet nem lehet létrehozni a kisebb nemzetek érdekeinek figyelembevétele nélkül.

Az alapítványban zajló munka nem csupán a meglévő dobozokba zárt hagyatékok feldolgozásáról szól, ezeket az anyagokat a szakértők kiegészítik külső forrásokból származó adatokkal – magyarázta Fejérdy Gergely az alapítvány igazgatóhelyettese.

„Az 1956-os események nagyon izgalmasak, hiszen Ottónak nagy szerepe volt abban, hogy Spanyolországon keresztül megpróbálta a világpolitikát megmozgatni a magyar ügy érdekében. Nem került volna az ENSZ közgyűlése elé az ügy, ha Ottó nem kéri meg a spanyol kormányt, hogy tegye meg ezt a lépést” – hangsúlyozta Fejérdy Gergely.

A Habsburg Ottó Alapítvány igazgatóhelyettese elmondta, hogy az adatokat digitálisan gyűjtik, remélhetőleg 2022 második felére pedig már képesek lesznek fogadni a kutatókat.

Habsburg Ottó hatalmas kapcsolatrendszert ápolt és bővített pályája során. Fiatal korától kezdve érdekelte a politika, a közélet, szerette a történelmet és a földrajzot is. Újságíróként pedig nagyon jól látta az összefüggéseket, ebben is segítségére volt kapcsolatrendszere.

A másik, talán a legfontosabb szál pedig az, hogy a határokon átívelő kapcsolatrendszerén keresztül pedig ápolni tudta családi hagyatékát.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

Kapcsolódó tartalom

Címlapfotó: Habsburg Ottó királyfi 1928-ban

Ajánljuk még