logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kormányszóvivő: Jelentős béremelésekkel indul az év

Jelentős béremelésekkel indul a 2022. esztendő – közölte a Facebookra feltöltött vasárnapi videóüzenetében a kormányszóvivő.

A közszféra béremelésére 800 milliárd forintot fordít az állam, és 750 milliárd forintnyi adócsökkentéssel segíti a kormány a vállalkozókat a minimálbér-emelés végrehajtásában – jelentette ki Szentkirályi Alexandra.

Ezek a béremelések nem valósulhatnának meg a jó gazdasági teljesítmény és stabil pénzügyi gazdálkodás nélkül – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány veszélybe sodorta az egészségügy mellett a gazdaságot, így a béremeléseket is, ezért az egészségügyi védekezésre és a gazdaság védelmére több ezer milliárd forintot költött a kormányzat.

A védekezés eredményes volt, hiszen a magyar gazdaság növekszik, a kormány pedig arra törekszik, hogy a munkavállalók is részesüljenek a gazdasági növekedésből – fűzte hozzá.

Kapcsolódó tartalom

Januártól újabb 21 százalékkal nő az ápolók bére és folytatódik az orvosok béremelési programja is. Utóbbinak köszönhetően 2020-hoz képest átlagosan két és félszeresére nő az orvosok fizetése.

Ugyancsak januártól 20 százalékkal nő a szociális, a bölcsődei és a kulturális dolgozók bére, illetve 10 százalékos béremelésben részesülnek a pedagógusok, a rendőrök és a katonák, továbbá februárban 6 havi pluszjuttatást, fegyverpénzt kapnak a rendvédelmi dolgozók – sorolta.

Januártól 20 százalékkal nő a minimálbér és a szakmunkás-minimálbér is – mondta Szentkirályi Alexandra.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még