logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nagy Ervin: A baloldali pártok valójában versenyt futnak egymással

| Szerző: hirado.hu
Az áprilisi választások óta a baloldaltól elfordultak a szavazóik, a pártok pedig csak keresik a helyüket. Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője szerint a Demokratikus Koalíciónak van egyedül esélye arra, hogy integrálja a baloldali pártokat, azonban sokan tartanak Gyurcsány Ferenc ez irányú terveitől. A szakértő szerint a balliberális politikusok azért nem szólalnak meg fontos témákban, mert nincs érdemi javaslatuk.

 

A történelmi kudarccal végződött választások óta nem tért még magához a baloldal, a jelenlegi energiaválság és a feltűnő tanácstalanság azonban már nem magyarázható az áprilisi bukással – mondta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin.

A XXI. Század Intézet elemzője hozzátette: két és fél hónap után joggal várják el a szavazók, hogy a baloldali pártok végre megtalálják a hangjukat.

A szétesett hatpárti koalíció minden pártja – a Demokratikus Koalíció kivételével – személyi és vezetési válsággal küszködik, politikai mondanivalójuk továbbra sincs, de a Gyurcsány Ferencék által meghirdetett „ellenállásra” sincs jelenleg társadalmi igény

– jelezte a politológus.

Mint hangsúlyozta, a kormányt törvénytelennek nevezni még a baloldali szavazók számára is hiteltelen álláspont, ami inkább tűnik pótcselekvésnek, mint vérmes ellenzéki álláspontnak. „Nem csoda, hogy a szavazók elfordultak a baloldaltól, cserbenhagyottnak érzik magukat, hiszen a baloldali frakciók csak alibiznek a parlamentben. Alig várják, hogy elkezdődjön a nyári szünet, ami lehetőséget ad a sorok rendezésére” – fogalmazott a szakértő.

Kapcsolódó tartalom

Nagy Ervin szerint jelenleg két pártnak, a Demokratikus Koalíciónak és a Momentumnak van esélye a baloldal integrálására, ám az utóbbiban lezajlott tisztújítás és a kudarcos „obstrukciós” kísérlet arra enged következtetni, hogy Fekete-Győr Andrásék elvesztették azt a lehetőséget, ami egy frissen parlamentbe jutott pártnak alkalmat adott volna arra, hogy valami egészen új attitűdöt mutasson. A XXI. Század Intézet munkatársa szerint így egyedül a Demokratikus Koalíciónak maradt esélye arra, hogy összefogja a darabjaira hullott baloldalt.

„Jakab Péter lemondása és a botrányok után a Jobbik elindult az „elkisgazdásodás” útján, és kiszállt az ellenzéki pártok közötti vezető szerepért folyó versenyből, a Párbeszéd továbbra sem létezik, mint valódi párt, az LMP keresi ugyan a helyét, de a Gyurcsánnyal való együttműködés végleg hiteltelenítette a pártot” 

– véleményezte az elemző az ellenzék jelenlegi helyzetét.

A szakértő szerint a képlet úgy néz ki, mint három évvel ezelőtt, amikor a baloldali pártok körében rendre felmerül az együttműködés igénye, ám valójában versenyt futnak egymással. A tanácstalanságot jól mutatja: Keszthelyen bejelentették, hogy sem külön-külön, sem pedig együtt nem állítanak polgármesterjelöltet a Fidesz jelöltjével szemben a vasárnapi időközi választáson.

Kapcsolódó tartalom

Az elemző felhívta a figyelmet, hogy a baloldali pártok fontos politikai kérdésekben kerülik a határozott állásfoglalást, nincs érdemi javaslauk, csak virtuális politizálás. Ezzel szemben a szimbolikus témákba beleállnak, és kockázat nélkül támadják a kormánypártok javaslatait, hisz ilyen esetekben elegendő csupán protestálni, szellemi munkára nincs szükség – mondta Nagy Ervin, aki szerint a legfontosabb kérdésekben azért is kerülik a határozott állásfoglalást a baloldali pártok politikusai, mert nincs hiteles mondanivalójuk.

Ajánljuk még