logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Sírva várja haza édesanyját a tízéves Ábel – több halálos autóbaleset is történt az ünnep alatt

Több halálos baleset történt az utakon az elmúlt napokban. Talán a leginkább megrázó eset szenteste napján történt, amikor egy 47 éves nő vesztette életét Budapesten a Soroksári úton, aki éppen ajándékvásárlásból tartott haza a családjához. Az eddigi vizsgálatok szerint a nő betartott minden szabályt, egy fiatal sofőr azonban nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett és nekicsapódott az áldozat autójának – közölte az M1 Híradója.

Napok óta sírva keresi édesanyját a tízéves Ábel, akinek anyukája szenteste napján, autóbalesetben vesztette életét. Az édesapja könnyeivel küszködve arról beszélt a TV2-nek: a kisfiú vigasztalhatatlan, lehetetlen feldolgozni a tragédiát.

A család boldogan készült az ünnepekre, az anya a kisfiú ajándékáért indult útnak.

Az apa és a két gyerek otthon várta, hogy az édesanya hazaérjen, és közösen díszítsék fel a karácsonyfát, de Viktóriát többé már nem láthatták.

„Mondtam a fiamnak, díszítsük fel addig a fát, amíg anya hazajön. És akkor abban a pillanatban, amikor mondtam, hogy hát akkor nekiállunk és díszítünk, akkor csöngettek, és akkor jöttek a rendőrök, és közölték velünk, hogy meghalt a párom autóbalesetben” – mondta az apa.

December 24-én fél 12-kor halálos baleset történt Budapest IX. kerületében. A Soroskári út–Hentes utca kereszteződésében két autó ütközött össze. A balesetet okozó BMW egy lámpától indult, majd a hátsó kerekei megcsúsztak, a sodródó járművet pedig sofőrje nem tudta megállítani. Az irányíthatatlanná vált BMW a szemközti sávban várakozó autónak ütközött.

Kapcsolódó tartalom

A vétlen sofőrnek esélye sem volt a baleset elkerülésére. Az ütközés olyan erejű volt, hogy az autó a HÉV-sínekre sodródott, a 47 éves nőt a tűzoltók szabadították ki a felismerhetetlenségig összetört roncsból.

Ütközésben összetört személygépkocsik Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton 2021. december 24-én. A baleset vétlen résztvevője, egy 47 éves nő a helyszínen meghalt. (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A kétgyermekes édesanya a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe; a balesetet okozó 22 éves fiatalember kisebb sérülésekkel szállt ki értékes autójából.

Az Origo úgy tudja, hogy

a balesetet okozó férfi nyári gumikkal közlekedett a csúszós úton.

A lap által megkérdezett közlekedési szakértő szerint ez biztosan szerepet játszott a tragédiában. A Blikk pedig arról írt: a vétkes sofőr a száguldás szerelmese, a 22 éves férfi a legnagyobb közösségi oldalon több autós csoportban is aktív tag.

Akár egytől öt évig terjedő, fogházban letöltendő szabadságvesztésre is ítélhetik a balesetet okozó sofőrt” – fogalmazott Borbély Zoltán az M1-en. Az ügyvéd szerint azonban az ítélet súlyossága nagyban függ majd attól is, hogy a műszaki szakértők mit állapítanak meg a baleset körülményeiről.

„Az, hogy szándékos közúti veszélyeztetést követett volna el a BMW vezetője, ez a mostani adatok alapján egyértelműen nem állapítható meg. Lehetséges, hogy a nyomozás fényt derít ilyenre. Én most gondolok az esetleges gyorsulási versenyre, de ilyet jelenleg a pillanatnyi adatok alapján nem lehet véleményezni” – fejtette ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság halálos baleset gondatlan okozása miatt nyomoz az ügyben.

A BMW sofőrjét még nem hallgatták ki, de erre is sor kerül. Most szabadlábon van. A nyomozás során műszaki szakértőt vonnak be, illetve a térfigyelő kamerák felvételeit lefoglalták és vizsgálják a hatóságok. Az M1 Híradó úgy tudja, eddig közúti veszélyeztetés gyanúja nem merült fel az ügyben.

Ajánljuk még