logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Havazás hozta meg az ünnepi hangulatot, sokan örülhettek fehér karácsonynak idén

A közlekedőknek nem jó hír, de sokan örültek a télies időnek. Nagyjából az ország harmadán-negyedén legalább a karácsony egyik napja fehér volt. Északkeleten, illetve a hegyekben olyan szerencsés helyek is vannak, ahol szenteste óta fehér a táj. Nem lehetett panasz a karácsonyi hangulatra – hangzott el az M1 Híradójában.

Alighogy havazott, a gyerekek máris szánkózni indultak Zalaegerszegen. Bár jelentős mennyiségű hó nem hullott, annyi azonban igen, hogy a belvárosban a kisebbek hógolyót gyúrjanak.

Veszprémben is havazott, ami sokakat csábított ki a természetbe. A gyerekek szánkóztak, hóembert építettek, a felnőttek pedig szívesen sportoltak a friss, havas időben.

Több centiméteres hónak örülhettek a miskolciak is. Megteltek a parkok kiránduló családokkal és futókkal. Azt mondják számukra ajándék, hogy karácsony másnapján havazott.

Kecskeméten is havazott, szánkózásra mindenképpen elegendő volt, és hóembert is építhettek a gyerekek.

Egyelőre a legtöbb helyen nem esett olyan mennyiségű hó, hogy az megmaradjon, és a következő napokban is csak gyenge havazásra, hószállingózásra lehet számítani.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még