logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Novák Katalin: A családbarát Magyarország olyan cél, amiért együtt dobban a szíve a legtöbb magyarnak

| Szerző: hirado.hu
Először adott hosszabb interjút Novák Katalin családokért felelős miniszter, azóta, hogy a héten Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy ő lesz a kormánypárt köztársaságielnök-jelöltje. A Magyar Hírlapnak a politikus kijelentette, hogy államfőként is a családbarát Magyarországért fog dolgozni.

Megtisztelő, hogy Magyarország első női köztársasági elnöke lehetek, amennyiben a parlament támogatni fog. Ennek a személyemen messze túlmutató jelentősége van. A kormányzatban nyolc éve vezetőként képviselem a magyar családok, gyermekek ügyét, amelynél megítélésem szerint nincs fontosabb, sorsdöntőbb kérdés. Másrészt nőként tölthetem be ezt a tisztséget, ami a történelmünkben először fordul elő, és ez különös felelősséget ró rám. Természetesen nemcsak a nők, hanem a férfiak, az egész magyar nemzet köztársasági elnöke leszek – fogalmazott Novák Katalin.

Az államfői tisztség azt is jelenti, hogy az embernek úgy kell viselkednie, olyan értékeket kell képviselnie, amelyek mások számára is követendőek lehetnek. Bízom benne, hogy meg fogok felelni ennek az elvárásnak – tette hozzá.

A családokért felelős miniszter azt is elmondta, hogy bár január elsejétől már nem ő tölti be ugyan a miniszteri tisztséget, de a családpolitika biztosan jó kezekben lesz.

Novák Katalin emlékeztetett rá, hogy az új évben rengeteg kormányzati támogatást kapnak a családok, ezek közül a huszonöt év alattiak személyi jövedelemadó-mentességét, a tizenharmadik havi nyugdíj teljes körű visszavezetését, és a gyermeket nevelő családok szja-visszatérítését emelte ki.

Kapcsolódó tartalom

Novák Katalin a köztársasági elnöki jelöltségéről elmondta, hogy ez több, mint kormányzati munka.

– Elnöki szinten fogom képviselni, hogy a család egész nemzetünk kiemelt ügye. A családbarát Magyarország olyan cél, amiért együtt dobban a szíve a legtöbb magyarnak, pártszimpátiától függetlenül – fogalmazott. Szerinte az egész világon odafigyelnek a magyar családtámogatási intézkedésekre.

„Az elmúlt évek egyik eredménye, hogy elkezdtek odafigyelni ránk, a családpolitikánk híre szinte mindenhova eljutott”

– emelte ki Novák Katalin, aki úgy véli mindez annak köszönhető, hogy látják a nemzetközi összehasonlításban is jó gazdasági, illetve demográfiai mutatóinkat. A számok magukért beszélnek: nálunk nőtt legnagyobb mértékben a házasságkötések száma és a gyermekvállalási kedv, miközben csökken a terhességmegszakítások és a válások száma. Látszik, hogy jó irányba mozdultunk. Világszinten mi fordítjuk GDP-arányosan a legtöbbet családtámogatásokra – mindezt sikeres gazdasági eredmények mellett. Ráadásul ez értékválasztás is, a családok melletti határozott kiállás, a szülők és a gyermekek jogainak védelme. Kívülről azt látják, tőlünk talán tanulni is lehet, de mindenképpen érdemes megérteni, mi zajlik Magyarországon.

Ez volt a tapasztalatom Londonban, valamint akkor is, amikor a japán partnereimmel tárgyalok, a balkáni országokból érdeklődnek, vagy amikor nézem az olasz jobboldali pártok, a lengyelek vagy a balti államok kormányprogramjait. Ezekben rendre megjelenik, akár kimondva is, hogy a gondolatot, módszert Magyarországtól veszik át. Nemcsak általánosan érdeklődnek tehát, hanem egészen konkrét intézkedéseket is átvesznek, igyekeznek megvalósítani – sorolta.

Novák Katalin itt kiemelte, hogy a családokra fordított összeg nem kiadás, hanem befektetés. Annak van esélye egy válsághelyzetet túlélni, aki előremenekül, hosszú távon gondolkozik.

Nem megszorításokban hisz, hanem éppen ellenkezőleg: a jövőről szóló gazdasági, emberi minőségbe való „beruházásokban”. Szerinte azzal tesszük a legtöbbet az országért, hogy a születendő magyar gyermekekbe fektetünk be, illetve azokba a leendő vagy már gyermeket nevelő szülőkbe, akik mindent megtennének a gyermekeikért.

– Jövőre a GDP 6,2 százalékát fordítjuk családtámogatásokra, ami GDP-arányosan több mint kétszer, nominálisan három és félszer akkora összeg, mint tíz éve, mindösszesen háromezer-hatszázmilliárd forint. Ez egyértelműen kifejezi, hogy mi a magyar gyermekekben látjuk a jövőt, és nincs jobb befektetés, mint őket támogatni – részletezte.

A járványhelyzet legnehezebb feladatának azt tartotta, hogy a kormány kitartson a családtámogatási intézkedések mellett és biztosítsa az ezekhez szükséges pénzt.

– Ilyen volt a fiatalok szja-mentessége vagy a dolgozó kismamák szülés utáni kiemelt anyagi támogatása. Küzdöttünk a magas nyugdíjprémiumért, a tizenharmadik havi nyugdíj gyorsabb visszavezetéséért, a bölcsődeépítésekért, hogy megmaradhasson a babaváró hitel, a csok, hogy elindulhasson az otthonfelújítási támogatás. Ezek megőrzése jó értelemben vett küzdelem, hiszen a forrást elő kell teremteni rájuk. És ahogy mondtam, ez a családpolitika befektetés a jövőbe, ugyanakkor drága befektetés. Úgyhogy alapvetően az év kihívásának és szakmai sikerének is azt tartom, hogy a járványhelyzet dacára sikerült a támogatásokat még tovább erősítenünk – sorolta.

A Novák Katalinnal készített interjút teljes terjedelemben is elolvashatja a Magyar Hírlap honlapján.

Ajánljuk még