logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Erdélyi magyar egyházak is kiállnak a házasság védelmében

| Szerző: hirado.hu
Négy erdélyi magyar történelmi egyház csatlakozott ahhoz a nyilatkozathoz, amelyet a házasság, család és emberi méltóság védelmének ügyében tizennégy anyaországi egyház közösen adott ki december 9-én – közölte az Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Vezetőinek Állandó Értekezletére hivatkozva a Magyar Hírlap.

Párját ritkító felekezetközi egyetértés van abban a kérdésben, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik. A magyarországi katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői december 9-én közös nyilatkozatban álltak ki a házasság szentsége mellett.

Ebben hangsúlyozták: „az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.”

A közös nyilatkozat a Biblia szövegére utal, amikor kiemeli: Isten a maga képére férfinak és nőnek teremtette az embert, megáldotta őket, és azt mondta nekik: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet (1Móz 1,27–29). A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatásakor is hangsúlyozta, megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg.

A zsidó hagyományban ugyanígy a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése adja az emberi méltóság alapját – áll a tizennégy magyarországi történelmi egyház által közösen elfogadott nyilatkozatban, amelyhez most az erdélyi magyar ajkú híveket tömörítő felekezetek is csatlakoztak.

Az erdélyi felekezetek részéről a támogató nyilatkozatot a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, a nagyváradi, a szatmári és a temesvári római katolikus egyházmegye, az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Magyar Unitárius Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház jegyzi.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még