Egy percig nem volt kérdés, hogy Regőczi István római katolikus pap után nevezzék el a covid árvákat megsegítő alapítványt – mondta Áder János köztársasági elnök a Jónak lenni jó! műsorában. A köztársasági elnök felidézte, Regőczi István élete és hitvallása példát mutathat mindenki számára. Hangsúlyozta: a műsorban bemutatott élethelyzetek jól mutatják milyen pusztítást okozott a koronavírus járvány, ezért aki teheti vegye fel az oltást. Herczeg Anita elmondta, az érintett családoknak eltérőek a problémái, ezért is döntöttek úgy, hogy a családokra bízzák, mire szeretnék fordítani az alapítvány által számukra eljuttatott anyagi segítséget.
A telefonos központban egész nap égtek a vonalak, a közmédia műsorvezetői megállás nélkül fogadták a hívásokat. Özönlöttek a felajánlások, több ezren adakoztak vasárnapi estig, volt, aki milliós összeget adományozott. A telefonálók megható, személyes történeteket is elmeséltek.
Az egész ország megmozdult. Még a határon túlról is érkeztek felajánlások. A kárpátaljai szürtei református gyülekezet a vasárnapi perselypénzzel, csaknem kétszázezer forinttal segített.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány ahogy minden évben, most is csatlakozott a Jónak lenni jó! kezdeményezéséhez. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes azt mondta: a dévai árvák osztoznak a koronavírus miatt szülő nélkül maradt gyerekek gyászában és fájdalmában.
Kapcsolódó tartalom
Nagy Tímea olimpiai bajnok nyújtott lelki támaszt a félárván maradt ikerpárnak
Soltész Miklós: Év végéig gyűjt a Regőczi Alapítványnak a 1357-es adományvonal
Ezekre az értékes tárgyakra lehet licitálni a Jónak lenni jó! élő műsorában
Ferenc pápa személyes ajándékot küldött a Regőczi Alapítvány számára
Több módon lehetett segíteni. Meg lehetett vásárolni a Médiaklikk.hu/jonaklennijo oldalon ismert emberek felajánlásait, illetve lehetett licitálni értékes tárgyakra is, például a Herendi Porcelánmanúfaktúra fehér fejű rétisas szobrára, amely egyetlen példányban készült.
Az adománygyűjtés híre eljutott Ferenc pápához is, aki egy különleges Szent József-szobrot ajánlott fel.
Kapcsolódó tartalom
Vasárnap Soltész Miklós, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke bejelentette: az adományvonal az év végéig él. Az idei Jónak lenni jó! tehát folytatódik, az ünnepek alatt is lehet támogatni az árván maradt gyerekeket.
Mint ismert, a Regőczi István Alapítványt Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita idén tavasszal hozta létre a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekek segítésére. A közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű, jubileumi jótékonysági kampányában, melynek kedvezményezettje a Regőczi Alapítvá, vasárnap estig több, mint 345 millió gyűlt össze. A Regőczi Alapítvány munkáját 1357-es szám tárcsázásával vagy a 1357-es számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az év végéig, és azokat a felajánlásokat is meg lehet még vásárolni, amelyek eddig nem keltek el.