A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat eljárást S. Adriánnal szemben, aki a nyomozás adatai szerint december 14-én, illetve az azt megelőző hetekben több embernek, közöttük fiatalkorúaknak értékesített különböző drogokat kispesti otthonában.
A kerületi nyomozók a férfitól távozó kuncsaftokat egytől egyig igazoltatták, és a tiltott anyagból mindannyiuknál találtak, majd a lakásában elfogták S. Adriánt. A férfi otthonát a rendőrök átkutatták, ahol 350 gramm növényi törmeléket – a gyanú szerint marihuánát –, némi kábítószergyanús fehér port, valamint az adagoláshoz használt mérleget és tasakokat és közel 800 ezer forintot foglaltak le.
S. Adriánt a rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbe vették. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség a lefoglalt anyagokat szakértők bevonásával vizsgálja.