logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jónak lenni jó! – Több mint 212 millió forintot ajánlottak fel kora estig

Több mint 212 millió forint gyűlt össze vasárnap kora estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű, jubileumi jótékonysági kampányában, amelynek kedvezményezettje a Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítvány.

Fekete Károly református lelkész, a Tiszántúli református egyházkerület püspöke a műsorban elmondta, hogy több mint 10 millió forintot gyűjtöttek össze a Regőczi Alapítvány számára. A jótékonysági akcióban összesen 416 gyülekezet fogott össze Záhonytól Szegedig, hogy támogatni tudják az alapítvány céljait – tette hozzá.

Felidézte, hogy már májusban eldöntötték az egyházkerületi közgyűlésen, hogy gyűjtést szerveznek az akkor még bejegyzés alatt álló Regőczi Alapítványnak.

Fekete Károly elmondta, hogy közvetlenül is érintette az egyházkerületet a járvány. A református lelkész a műsorban megemlékezett Adorján Gusztáv, egykori kórház-főigazgatóról, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokáról, aki miközben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei járványkórházat vezette, megbetegedett és elhunyt.

Egyértelmű volt, hogy ennek a közösségnek, amely olyan sokat kapott a főgondnoktól, hozzá kell járulnia ahhoz, hogy hosszútávon segítsenek az árván maradt hozzátartozóknak – tette hozzá.

A műsorban elhangzott, hogy folyamatosan érkeznek a hívások az adományvonalra, volt olyan felajánló, aki egy kisgyerek hosszútávú támogatását szerette volna vállalni, egy másik családban pedig mind a négy gyerek elkülönített a zsebpénzéből, hogy hozzájáruljanak az alapítvány munkájához.

Kapcsolódó tartalom

Az adás ideje alatt licitálni lehet még az Áder János és felesége által felajánlott ezüst dísztálra; egy fehérfejű rétisas szoborra, amelyet egyetlen példányban készített a Herendi Porcelánmanufaktúra; egy Béres Józsefet ábrázoló bronz emlékplakettre; Stjepan Hauser horvát csellóművész vonójára; egy Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor által aláírt bukósisakra és Melocco Miklós szobrászművész Szent Ferencet ábrázoló alkotására.

Az árverésen szereplő tárgyakról és a fix áron még megvásárolható tárgyakról a www.mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A közmédia műsorvezetői egész nap várják a felajánlásokat +36 1 759 6000 és a +36 30 759 6000 telefonszámokon. Mindezeken felül a 1357-es szám tárcsázásával vagy a 1357-es számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni a Regőczi Alapítvány munkáját.

A Regőczi Alapítványt Áder János köztársasági elnök és felesége idén tavasszal hozta létre a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekek segítésére.

Ajánljuk még