Tíz évvel ezelőtt indította útjára Jónak lenni jó! kampányát a közmédia. A több héten át tartó gyűjtés részeként minden évben az egyik adventi vasárnapon kapcsolódnak össze a csatornák. A Duna, a Duna World, az M1, az M4 Sport+, az M5 és a Kossuth Rádió műsoraiban is középpontba kerül a jótékonysági akció.
Vasárnap több mint nyolc órás élő adást láthatnak a nézők egyedülálló tartalommal. Riportokon, beszélgetéseken keresztül ismerhetik meg az idei kedvezményezett szervezetet és
külső helyszíni kapcsolások is lesznek, ahonnan további segítség érkezik a koronavírus-árvákat segítő Regőczi Alapítvány számára.
„Reggel 9-kor kezdünk, és egészen este fél 11-ig, hát ha jól számoltam majdnem kilencórás műsorfolyam lesz a legkülönfélébb csatornáinkon, és bárki, bármikor bekapcsolódhat lehet hogy lesz olyan aki reggeltől késő estig néz végig minket” – mondta az M1 Híradónak Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! projektvezetője.
A stúdió vendégei az élő műsorban osztják meg gondolataikat, ezen kívül egyedi, különleges produkciókkal is készülnek.
Kapcsolódó tartalom
Fodor Imre: A Jónak lenni jó! nagyon fontos pillanata a magyar televíziózásnak
Mi magunk vagyunk ajándékok szeretteinknek a boldog órák szeretetmelegében – exkluzív interjú Bagdy Emőkével
Átadták az ország első honvédelmi sportközpontját a szabolcsi Újfehértón
Somossy Barbara: Kapaszkodót adhatunk a covid miatt árván maradt gyermekek számára
Egész napos műsort szentel az adományozásnak a Jónak lenni jó! a közmédia csatornáin
Mohay Bence: Karácsony előtt egy nagyon fontos üzenet, hogy egy jó célért össze tudunk fogni
„Nem tudtam, hogy ez lesz a búcsú” – három félárvát hagyott maga után az édesapa
Lipcsei Betta: Nagyon érzékeny vagyok a gyerekekkel kapcsolatos tragédiákra, nekem is van egy kisfiam
Rajzfilmtörténeti relikviákkal segítik a Jónak lenni jó!-t a Toldi sorozat alkotói
Úgy érzem, hogy még mindig velem vannak, és segítenek – vallotta az árván maradt Bence
Rókusfalvy Lili: Fontos jótékonykodni, a gyerekeimnek is szeretnék példát mutatni
Győrfi Pál: Nincs annál szebb üzenete a karácsonynak, mint az, hogy segítsünk azokon, akik rászorulnak
Ezen a napon is lehet még vásárolni a felajánlott tárgyakból, de lesznek árverésre bocsátott relikviák is, mint például a köztársasági elnök és felesége által felajánlott ezüst tányér, vagy a porcelán fehérfejű rétisas a Herenditől. Az adományozás azonban nem ér véget ezzel a nappal, hiszen a 1357-es adományvonal a műsor után is él még, egészen az év végéig.
A korábbi évekhez hasonlóan Novodomszky Éva beszélget a stúdióban a vendégekkel, a 1357-es adományvonalon kívül ezen a napon több vonal is él majd, ahol felajánlásokat lehet tenni. A hívásokat reggeltől estig a közmédia műsorvezetői fogadják.
„Elsődleges célunk a segítségnyújtás, azonban küldetésünk az ismeretterjesztés is, hogy az emberek megismerjék a segítő munkát végző alapítványokat” – hívta fel a figyelmet Novodomszky Éva, akit a kezdetek óta láthatnak a nézők a Jónak lenni jó! műsorvezetői között.

„Minden évben vannak egészen szívszorító, személyes történetek, amikor tényleg megküzd az ember azzal, hogy utána vissza tudjon térni a képernyőre és szinte rezzenéstelen arccal folytassa a műsort. Sokat tudunk meg azokról a helyzetekről, amelyekben a segítségre szoruló emberek élnek, és azokról a segítőkről, akik ennek szentelik az életüket. A legszívbemarkolóbb része talán az, amikor elmegyünk forgatni az érintett családokhoz” – idézte fel élményeit a Duna Televízió műsorvezetője, aki gyerekeit is kiskoruk óta úgy neveli, hogy a segítségnyújtás életük része legyen.
„Rendszeresen összegyűjtünk olyan régi játékokat, amelyeknek az iskolai adományozáskor majd örülhet valaki. Megtanultuk, hova vihetünk tartósélelmiszer-csomagot és eljönnek velem adományt vásárolni. Ha gyerekként azt látják, természetes a segítségnyújtás, úgy vélem felnőttként is meg lesz erre az igényük és
a világ legtermészetesebb dolga lesz számukra a rászorulók megsegítése”.
Az idén jubiláló karitatív kampány a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket segíti.
„Végtelenül fontos a Regőczi Alapítvány tevékenysége kapcsán, hogy hosszú távú, személyre szabott megoldást keres. Ebben a helyzetben ugyanis nem elég egyszer támogatni valakit, mert ez az állapot nem múlik el” – emelte ki az alapítvány által végzett munka fontosságát Novodomszky Éva, aki maga is rendszeresen juttat el pénzadományt a kedvezményezettekhez és hangsúlyozza, ha sokan összefognak, akkor sok kicsivel is lehet akkorát lépni előre, mint egy vagy két nagy adománnyal.
Természetesen a közmédia több műsorvezetője is kiáll a jó ügy mellett, Rókusfalvy Lili, a Dal 2022 és Fodor Imre, a Duna Televízió műsorvezetője például videóüzenetben beszélt az adakozás fontosságáról a kampány kapcsán.
A Regőczi Alapítvány egyébként rengeteg gyászoló családot támogat. Többet közülük a Duna Televízió és a Duna World Embermesék című riportsorozatában rendkívül mély és érzelmes anyagokon keresztül láthattunk. Megismerhettük például a Galántai- és a Czompó-család történetét is.
Egy hívás 500 forint
A hazai médiában egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt kilenc évben csaknem 1,7 milliárd forint jutott el a rászorulókat segítő szervezetekhez. Olyan világsztárok csatlakoztak korábban az összefogáshoz, mint Bud Spencer, Sarah Jessica Parker, Angelina Jolie, Brad Pitt, vagy a néhai Jean-Paul Belmondo.
A felajánlók sora 2021-ben Chuck Norris nevével is bővült, aki több alkalommal bizonyította, mennyire fontos neki ismert emberként a társadalmi felelősségvállalás. Világszerte támogat nemes jótékonysági kezdeményezéseket, magyarországi akciókat is több alkalommal segített már.
Az amerikai karate-világbajnok és színész Against All Odds: My Story című, angol nyelvű önéletrajzi könyvét ajánlotta fel, ami hazájában bestseller lett. A dedikált kötetet, amelyet az akciósztár a „Your friend, Chuck Norris”, azaz Barátod, Chuck Norris bejegyzéssel látott el, megvásárolható a Jónak lenni! hivatalos weboldalán.
A relikviák többsége a Jónak lenni jó! honlapján megvásárolható, néhány különleges tárgyat pedig a december 19-i egész napos műsorfolyam során árverésre bocsátanak. Többek között felajánlásra került Katona György A csíksomlyói búcsú című festménye, amelyen impresszionista stílusban jelenik meg a magyarság egyik legnagyobb zarándoklata.
A karitatív akciót jószolgálati nagykövetként segíti a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímea és a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó Szilágyi Áron. Nagy Tímea 1993-as esseni világbajnokságon csapatban nyert aranyérme, Szilágyi Áron pedig a tokiói olimpián viselt vívósisakja felajánlásával járul hozzá a gyűjtéshez.
HUF 11705084-21448492-00000000
EUR IBAN: HU20 1176 3055 5885 6886 0000 0000
USD IBAN: HU26 1176 3055 5885 7014 0000 0000
Az adományvonal: 1357. A hívások díja egységesen: 500 Ft/hívás, sms