Dobó Dénes közölte: a miskolci rendőrök kedden több büntetőügyben is gyanúsítottként akartak kihallgatni egy borsodi férfit; a házánál felszólították, hogy menjen ki az udvarra. A gyanúsított erre nem volt hajlandó, szobája ajtaját eltorlaszolta, majd az ablakon keresztül próbált menekülni.
A rendőrök az ajtót benyomva bejutottak a szobába, ahol a gyanúsított egy 25 centiméteres pengéjű bajonettel az egyik rendőr nyaka, majd mellkasa felé szúrt. A rendőrök ezután testi kényszert alkalmaztak a férfival szemben, majd előállították. Az intézkedés során két rendőr könnyű sérüléseket szenvedett – tudatta a szóvivő.
A nyomozási bíró indokolása szerint a gyanúsított büntetlen előéletű, de korábbi eljárásokban kiderült, hogy kóros elmeállapota súlyosan, illetve közepes fokban korlátozta abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve e felismerésnek megfelelően cselekedjen. Ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb, hasonló jellegű, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.
A Debreceni Járásbíróság a letartóztatásra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A gyanúsítottnál nincs meg a feltétele az ideiglenes kényszergyógykezelésnek, viszont pszichiátriai kezelése szükséges – döntött a bíróság.
A címlapfotó illusztráció.