Reggel óta már több mint száz helyszínre riasztották a katasztrófavédelem munkatársait. Leginkább kidőlt fák, leszakadt faágak, megrongálódott vezetékek miatt.
Az erős szél elsősorban a Dunántúlon és az ország északkeleti részén okozott károkat.
Kapcsolódó tartalom
Kaposváron és Nyíregyházán a városi karácsonyfát is kidöntötte a szél.
„Reggel hét órakor történt ez, hogy kiborította a város karácsonyfáját a viharos erejű szél, ahogy néztem, hetven-nyolcvan kilométeres. Bármilyen jól volt rögzítve, az alja egy lyukba volt beletéve kötelekkel vezetékkel, ennek ellenére is ki tudta borítani a szél a fát” – mondta az M1 tudósítója.
Baján is felborította és kidöntötte helyéről a viharos erejű szél a város karácsonyfáját.
Az internetre egy webkamerás felvétel is kikerült. Azon jól látszik, hogy a Szentháromság téren lévő fenyőfa annak ellenére borult fel, hogy több ponton is rögzítve volt. Úgy tudni senki nem sérült meg, de a tűzoltók órák óta dolgoznak a helyreállításon.