logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Palkovics László ismertette a Sopront és térségét érintő fejlesztési lehetőségeket

A Sopront és térségét érintő fejlesztési lehetőségeket ismertette pénteken egy gazdasági fórumon Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszél a Sopront és térségét érintő fejlesztési lehetőségeket ismertető gazdasági fórum után tartott sajtótájékoztatón a Hotel Sopronban 2021. december 10-én.  MTI/Filep István

A fórumot követő sajtótájékoztatón a tárcavezető Sopron előnyének és egyben hátrányának is nevezte Ausztria közelségét. Kifejtette, hogy Ausztriával szemben akkor tud versenyképes maradni az ország és a régió, ha a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) is úgy működnek, mint a szomszédban.

Itt kicsivel több mint ötven év lemaradásunk van” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány ezért is döntött úgy, hogy a hátrány ledolgozása érdekében a gazdaságpolitika első számú elemévé a magyar kkv-k fejlesztését emeli.

Egyebek mellett ez megjelenik az új európai uniós támogatási időszakban is,

mert a források 25 százalékát a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program plusz (Ginop Plusz) elnevezésű pályázati programban a magyar kkv-k fejlesztésére szánják

– mondta.

A pályázatok kiírása megkezdődött, a technológiaváltásra szóló kiírás pedig már le is zárult – mondta, hozzátéve, hogy ebben több mint 200 milliárd forintot nyertek a vállalkozások. A másik fontos fejlesztési elem Sopron szempontjából az elhelyezkedéséből fakad, mert hidat képez kelet és nyugat között a közlekedés és a szállítás területén is – mondta Palkovics László.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a soproni konténer terminál egy olyan európai szintű hálózatnak a része, amelyet szeretnének globálissá tenni. A kormány ezért döntött úgy, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett megépül a Záhonyt Sopronnal összekötő, úgynevezett V0 vasútvonal.

A vasútvonal kétvágányú lesz és „alapvetően, de nem kizárólagosan” áruszállításra szolgál. A vonal kiépítése mellett bővítik a soproni konténer terminál kapacitását is – tette hozzá.

Palkovics László kiemelte, hogy

ezekkel a döntésekkel Magyarország a következő öt évben olyan helyzetbe kerül Európában, amellyel a földrajzi elhelyezkedését használja ki, és amelynek Sopron az egyik nyertese lesz.

A miniszter beszélt arról is, hogy a kormány az elmúlt évben a magyar felsőoktatás legdinamikusabb átalakítását hajtotta végre, amelynek részese volt a Soproni Egyetem (SOE) is, és kitért a szakképzési rendszer átalakítására.

Navracsics Tibor, az észak-dunántúli gazdasági övezet kormánybiztosa kifejtette, hogy a régió elhelyezkedéséből fakadóan különleges helyzetben van: északról a pozsonyi, nyugatról a burgenlandi, kelet felől pedig a budapesti térséggel határos, amelyek az Európai Unió legfejlettebb térségei közé tartoznak, és dinamikusan növekednek is.

Az észak-dunántúli térség „arra van ítéltetve, hogy a motorja legyen a magyar gazdaságnak”, ebből fakadóan a környező régiókkal kell felvenni a versenyt

– emelte ki.

Hozzátette, hogy Sopron a régió egyik legfontosabb szereplője, és „talán minden más városnál nagyobb versenyképességi nyomás alatt van” Ausztria közelsége miatt, ami egyrészt elszívja a munkaerőt, másrészt nagy tempót diktál a gazdasági fejlődésben.

Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a város „kiváló adottságokkal rendelkezik, pezsgő és fejlődő gazdasági környezet alakult ki”, amelyben nagy szerepe van egyebek mellett az M85-ös gyorsforgalmi útnak.

Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere elmondta, hogy

december 14-én ünnepli a város a soproni népszavazás századik évfordulóját.

Ahogy száz éve a haza talpon maradásához a soproniak döntése hozzájárult, és nagy dolgok történtek akkor is, úgy most is nagy dolgok történnek, mert számos fejlesztés valósul meg” – emelte ki.

Kifejtette, hogy az M85-ös gyorsforgalmi út megépítésével és a Fertő tó hazai partszakaszának megújításával olyan szintű gazdasági és turisztikai fejlődés indul el a városban, amelyre korábban nem volt példa. Hozzátette, hogy a konténer terminál szomszédságában ipari parkot hoznak létre.

A cél az, hogy javítsuk a soproni és környékbeli gazdasági szereplők versenyképességét – mondta a polgármester.

Ajánljuk még