logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Áder János: Rendkívül pozitív volt a Planet Budapest 2021 fenntarthatósági expó fogadtatása

| Szerző: hirado.hu
A résztvevők körében készült közvélemény-kutatás eredményei szerint a megkérdezettek több mint 90 százaléka jó törekvésnek tartotta az expó magyarországi rendezését, 87 százalékuknak tetszett a vállalkozók termékeit, ötleteit bemutató és több mint 90 százalékuknak a 11 élményszigeten a fenntarthatóság kérdéseivel foglalkozó kiállítás – mondta Áder János a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorban.
A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza.

Áder János elmondta, az expón azzal a kérdéssel is találkozott, hogy miért nem lehet állandóvá tenni ezt a kiállítást. A látogatók és a kiállító cégek is rendkívül pozitívan értékelték a Planet 2021 Fenntarthatósági expó és világtalálkozó eseméányét.

Úgy vélte, az esemény diplomáciai szempontból is eredményes volt: a kormánytagok jelentős része megjelent a helyszínen, és legalább 240 olyan tárgyalás volt, ahol miniszterek, államtitkárok velük azonos rangú vendéggel vagy vállalati vezetőkkel tanácskoztak.

A 183 kiállító cég kétharmadának keddig beérkezett adatai alapján több mint 3 ezer olyan tárgyalás történt, amely a látogatók kíváncsiságát, érdeklődését, esetleges vételi szándékát tükrözte

– mondta Áder János. Hangsúlyozta: személy szerint elégedett a visszajelzésekkel és a látottakkal, de fontosabb a látogatók elégedettsége és a kiállítók pozitív nyilatkozatai.

Az elhasznált elektronikai eszközök az életünk részei, ez nem fog megváltozni. Jelentős mennyiség a szemétbe kerül, ugyanakkor arany, ezüst van benne és ezek az anyagok visszanyerhetők. Magyarországon épülni fog olyan vállalat, amelyik képes lesz erre – tette hozzá.

Hangsúlyozta: előbb-utóbb minden állam rákényszerül az új technológiák használatára a szabályváltozások, a lakosság nyomása, a fiatalok érdekérvényesítése miatt.

Bizonyos erőforrások kimerülőben vannak, és ha Kína beszünteti például az egyre fogyó ritka földfémek exportját az ott élők életszínvonalának növelése érdekében,

Európának nem nagyon lesz más választása, mint újrahasznosítani a most még eldobott, szemétre hajított hulladékokat

– mutatott rá.

A köztársasági elnök felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió kötelezettségként írja elő a tagországoknak a különböző hulladékok gyűjtési arányának javítását. „Ha már kötelezettség és a gazdasági, üzleti kényszer is ebbe az irányba visz bennünket, jobb előbb lépni, mint várni, hogy egyszer csak történik valami” – tette hozzá.

Áder János kitért rá, hogy a fenntarthatósági expóra készült ezüstözött érmékhez újrahasznosított röntgenfelvételekből jutottak ezüsthöz. Egy tonna röntgenpapírból egy kilogramm ezüstöt tudtak visszanyerni – fűzte hozzá. Kiemelte, hogy ebben a régióban még nem rendeztek ilyen fenntarthatósági expót, „erre más országok részéről nem is nagyon volt törekvés”.

Áder János a fiatalokról szólva kiemelte, hogy A jövő hősei című kalandpark feladatait 5 ezren oldották meg, a részvételre ötszörös volt a túljelentkezés. A lelkesedés óriási volt a 16 év alattiak körében, de a 16-18 évesek, illetve az idősebbek körében is nagy volt az érdeklődés.

Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok elgondolkodjanak, ha nincs szükségük újabb ruhára, akkor ne vásároljanak újra és újra, hanem segítsék a környezet védelmét.

A „dobd el” kultúra elhagyásához egy szemléletváltásra van szükség,

a felesleges vásárlás mellőzése érdekében – fogalmazott a köztársasági elnök. A klíma- és a vízválság, a biodiverzitás és a termőföld minőségének romlása nemcsak megoldásra váró probléma, hanem óriási piaci, üzleti lehetőség is a technológiafejlesztésben élen járó országoknak – mondta.

Az államfő a folytatásról szólva elmondta: tervezik, hogy az eseményt két évente megrendezik.  A cél az, hogy a kérdésekre újabb válaszokat adó, újabb innovációkat bemutató, a látogatókat informáló, nekik reményt felmutató rendezvénysorozatnak adjanak otthont – fogalmazott Áder János.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még