logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megváltoztatta a látogatók szemléletét a Planet Budapest 2021

Véget ért a budapesti fenntarthatósági expó. A világtalálkozó kormánybiztosa szerint a legfontosabb célt sikerült elérniük az elmúlt néhány napban, hiszen több látogató – köztük sok iskolás gyerek – arról számolt be, hogy az expó hatására ők is változtatnak a mindennapi szokásaikon, és az eddiginél is többet próbálnak tenni a környezet védelméért – számolt be az M1 Híradója.

Két időutazó visszatért a jövőből, 2100-ból, hogy megmentse a méheket és egyben a Földet a pusztulástól. Fiatalok segítségét kérték, akiknek a tudására volt szükség. Csak akkor mehettek tovább, ha jól válaszoltak a kérdésekre. A játékos feladat a Planet Budapest Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó egyik kiemelt programja volt.

A kalandpályát csaknem ötezer diák próbálta ki, többek között a Katolikus Gimnázium tanulói, akik

sikerrel teljesítették a küldetést és közben megtanulták, mit tehetnek a környezetükért.

„Szembenézhettünk a jövőbeni változásokkal, haladhattunk termeken keresztül és minden terem már tíz évvel később volt, én azt vettem észre, hogy tíz évvel később egyre rosszabbá vált a helyzet. Talán, mikor hazamegyünk innen mindnyájan, talán megtanulunk kicsit környezettudatosabbak lenni” – mondta az egyik tanuló.

Különleges, látványos és elgondolkodtató programokkal várták az érdeklődőket egy héten át. A kiállításokkal az élővizek védelmére, a tiszta energia, és a tudatos fogyasztás fontosságára is felhívták a figyelmet.

Vasárnap főként családok látogattak ki a Hungexpóra, akik az ország minden részéről érkeztek.

Voltak, akik több száz kilométert utaztak, hogy megnézhessék a világkiállítást.

„Szombathelyről érkeztem, már időben foglaltam lehetőséget és fantasztikus, tanárként dolgozom és ha tehettem volna elhoztam volna az osztályomat is és az egész iskolát” – jelentette ki egy látogató.

A Planet Budapest vasárnap zárult. A Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó kormánybiztosa azt mondta: rendkívül sikeres volt az egyhetes programsorozat. Elérte a legfontosabb célját, cselekvésre ösztönöz. Magyarország megmutatta, mit lehet és kell tenni a bolygónk megmentéséért.

Joó István hangsúlyozta azt is: húszezer négyzetméteren csaknem kétszáz vállalkozó mutatta be újító termékeit és szolgáltatásait.

És több mint száz országból érkeztek klímakutatók, állam- és kormányfők.

„Mindannyian tudunk tenni valamit a saját életünkben. Az egész Planet Budapest az a jövő generációiról szól, az utánunk következő generációkról, hogy milyen lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy nekik egy jobb világot hagyjunk örökül, szerintem ez sikerült megmutatnunk” – fogalmazott Joó István.

A ismeretterjesztő programokat folytatják a fenntarthatósági expó és világtalálkozó után. És a kiállítások is újra megnézhetők lesznek majd egy másik helyszínen.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még