logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kocsis Máté: A népszavazás a legerősebb eszköz a nyomásgyakorlási kísérletek ellen

| Szerző: hirado.hu
A népszavazás a legerősebb eszköz a gyermekvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos nyomásgyakorlási kísérletek ellen – közölte a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté azt mondta: Brüsszel kötelezettségszegési eljárással akarja eltöröltetni a gyermekvédelmi intézkedéseket. Nem nehéz észrevenni az összefüggést, – folytatta – hogy a baloldal miniszterelnökjelöltje Brüsszelből hazaérkezve ugyancsak bejelentette, hogy el fogja törölni a vonatkozó törvényeket.

Hozzátette: nagy csalódás, hogy az Európai Unió háttérbe szorítja a gyermekvédelmi jogokat az „erőszakos LMBTQ-propaganda miatt”, amely a gyermekeket vette célba azzal, hogy minden felületen hirdeti, van lehetőség nemváltásra és a gyermekek életkorának nem megfelelő tartalmakat tesz közzé.

Ismertette: a népszavazás kérdései arról szólnak, hogy a szülő hozzájárulása nélkül tartsanak-e szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat, népszerűsíthetnek-e nemátalakító műtéteket, korlátozás nélkül be lehet-e mutatni a gyermekek fejlődését befolyásoló és a nem megváltoztatását bemutató tartalmakat a médiában.

A szülőnek kizárólagos joga van a gyermek nevelését illetően, vagyis csak a szülő dönthet arról, hogy szeretné-e gyermekével megismertetni ezeket – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Kocsis Máté beszélt arról is: Magyarországon ugyan még nem volt például olyan, hogy óvodásokat nemátalakító műtétnek akartak volna alávetni a szülők beleegyezése nélkül, de Belgiumban például már 14 éves kortól szülői beleegyezés nélkül lehet ilyet csinálni és az Egyesült Államoktól a nyugat-európai országokig egyre elterjedtebb, hogy óvodákban és iskolákban érzékenyítő előadásokat tartanak.

A törvény és a népszavazás célja, hogy Magyarországon a továbbiakban se legyenek ilyen esetek, mert a kormánypártok szerint óvodásoknak sem a szexualitás természetes, sem az alternatív formái nem valók – mondta, hozzátéve: a törvény a gyerekekről szól, a felnőttekre nem vonatkozik.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még