logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Planet 2021 – Áder: A fenntarthatóság a mindennapi döntéseken is múlik

| Szerző: hirado.hu
A fiatalok jövőjéről szól a fenntarthatóság, hiszen az ő sorsuk múlik a környezeti egyensúly megőrzésén – mondta Áder János köztársasági elnök a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón csütörtökön. Az államfő hangsúlyozta: az emberi felelőtlenség könnyen tönkreteheti az évmilliók alatt kialakult élővilágot, és kiemelte, hogy a felelősség közös, hiszen a fenntarthatóság a mindennapi döntéseken is múlik – számolt be az M1 Híradója.

Áder János köztársasági elnökkel közösen járták be a diákok azt az interaktív kalandparkot, amely a jövő világát jeleníti meg. A több állomásból álló túrán egyebek mellett megjelennek a fenntarthatósági problémák, illetve a ma embere és föld előtt álló kihívások.

A Jövő Hősei ifjúsági élményprogram szituációkkal hívja fel az általános és középiskolás gyermekek figyelmét a fenntartható életmód fontosságára.

A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó egyik kiemelt célja, hogy a jelen problémái és azok megoldási lehetőségei mellett a fiataloknak bemutassa, mit tehetnek a bolygó és világunk megóvása érdekében.

A köztársasági elnök elmondta, hogy a fiatalok sorsát, életét befolyásolja majd az,

„milyen lesz a levegő minősége, milyen lesz a vizeink minősége, milyen lesz a termőföld minősége, milyen élelmiszert fogyasztunk, belefulladunk-e a műanyagba, vigyázunk-e a körülöttünk lévő környezetre élőlényekre. És biztosítjuk-e azt azt a természeti és környezeti egyensúlyt ami sok millió év alatt alakult ki és amit mi felelőtlenségünk révén nagyon gyorsan tönkre tudunk tenni.” 

Az expón az újító, fejlett technológiát alkalmazó startup vállalkozások is bemutatkoznak és befektetőt keresnek a fejlesztésekhez. Több olyan vállalat is jelen van, amelyek évek óta támogatják a hazai innovatív cégeket.

„Több száz jelentkező volt az elmúlt évek során és ez alapján azt tudom mondani, hogy igenis van egy olyan szellemi tőke, aki gondolkozik, újító dolgokon gondolkozik” – mondta Márton István, az MVM Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója.

„A legzöldebb közlekedési lehetőség a vasút, ugyanis a károsanyag kibocsátás kevesebb, mint egy százalékáért felel, míg több mint 70 százalékért a közúti közlekedés. A 2030-ra kitűzött 50 százalékos közúti terhelés-csökkentés eléréséhez a közlekedés átalakítására van szükség” – fogalmazott Homolya Róbert, a MÁV csoport elnöke.

Kapcsolódó tartalom

„Fejlődik a technológia egyre több elektromos autó van, vagy karbonsemleges technológia, de fontos az, hogy használjuk minél többen a legfenntarthatóbb és legzöldebb közlekedési módokat így a vasutat és a közösségi közlekedést” – tette hozzá.

A településeknek is változniuk kell a klímavédelem jegyében, és fejlett technológiákat kell alkalmazniuk – erről Szita Károly beszélt. Kaposvár első embere, a megyei jogú városok szövetségének elnöke elmondta: Magyarország nagyvárosai Európában elsőként készítették el azt stratégiai összegzést, amely a fenntarthatóságot szolgálja.

Kaposvár egyike azon öt városnak, amely már már teljesítette az EU 2030-ra kitűzött célkitűzését, vagyis  1990-hez képest 2019-re 55 százalékkal már csökkentette a károsanyag kibocsátását – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy 2050-re akarják elérni a nulla százalékot.

A Planet Budapest több mint 100 országból érkező vendégeinek Magyarország klímavédelmi eredményeit is bemutatják. Joó István kormánybiztos arról beszélt: hazánkban jelentősen csökkent egyebek mellett a károsanyag kibocsátás és az élelmiszerpazarlás is az elmúlt években.

„Magyarország 2000-hez képest 22 százalékkal növelte gazdasági kibocsátását ugyanakkor 24 százalékkal csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása. Az éves egy főre jutó üvegházhatású gázkibocsátás az EU átlagának 75 százaléka, amely a tagállamok között a hatodik legjobb arány” – fogalmazott Joó István, a fenntarthatósági expó kormánybiztosa.

A Planet Budapest 2021 vasárnapig tart. A kiállítás regisztrációval és védettségi igazolvánnyal ingyenesen látogatható.

Ajánljuk még