logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elemző: Márki-Zay Péter ahelyett, hogy szolgálná a szavazóit, mintha lenézné őket

Egy a napokban nyilvánosságra került felkavaró felvételen a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter trágyával etetett gombákhoz hasonlította a magyar embereket. Mint mondta, szerinte a migrációval meg lehet nyerni egy választást mindaddig, amíg az embereket sötétben tartjuk és trágyával etetjük – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője szerint egy politikusnak – pláne, ha az illető miniszterelnök szeretne lenni – oda kell figyelni, hogy mit, mikor, hogyan mond.

Azonban az a fajta kommunikáció, amit Márki-Zay Péter folytat, az leginkább egy olyan politikusnak a képét rajzolja ki, aki ahelyett, hogy szolgálná a szavazóit, helyette mintha lenézné őket – tette hozzá az elemző.

Rotyis Bálint arra is felhívta a figyelmet, hogy Márki-Zay Péter olyan kijelentéseket tesz, amikről időről időre hallunk a baloldalon.

A baloldal főleg a Fidesz szavazótáborát szereti hol birkának, hol patkánynak, hol pedig lesajnálóan egyszerűen csak vidékinek nevezni

– tette hozzá az elemző.

Márki-Zay Péter pedig az elmúlt időszakban olyan kijelentéseket tett, amelyekkel elsősorban a Fidesz-tábort idegeníti el még inkább magától, de gyakran olyan témákban is lenézi a magyarokat – például migráció vagy a rezsicsökkentés –, amelyekben nemcsak a jobboldali Fidesz-szavazókat idegeníti el magától, hanem a baloldali szavazókat is megsérti – mondta az elemző.

Vannak olyan típusú politikusok, akik ha látnak egy problémát, akkor megpróbálnak rá valamilyen tényleges választ adni, ténylegesen segíteni az állampolgárokat. Így van ez a magyar kormány esetén is, ugyanis ha az érzékel egy problémát, akkor megpróbál valamilyen olyan választ adni, ami az emberek terhét csökkenti – fogalmazott Rotyis Bálint.

Majd hozzátette, hogy

ezzel szemben a problémákra Márki-Zay Pétertől cinikus válaszok érkeznek: utazzanak együtt a munkába az emberek, használjanak kevesebb vizet, gázt – ezek a válaszok pedig nem megoldják az emberek problémáit, hanem ebben is egyfajta lenézés érződik.

Az elemző szerint egy másik komoly hiba volt a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kommunikációjában, hogy majdnem egyenlőségjelet tett a migránsok és a határon túli magyarok között. Rotyis Bálint azonban úgy véli, hogy különbséget kell tudni tenni egy olyan ember között, aki dolgozni jön Magyarországra, elfogadja a kultúránkat, és egy olyan ember között, aki a jobb élet reményében betör egy országba, viszont cserébe nem hajlandó elfogadni a törvényeket, a szokásainkat, a kultúránkat.

De úgy tűnik, hogy Márki-Zay szemében ezek az embercsoportok közé nyugodtan egyenlőségjelet lehet tenni” – emelte ki az elemző.

Érdekes lehet számodra:

A címlapfotón: Márki-Zay Péter, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje (Fotó: hirado.hu)

Ajánljuk még