logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lázár: A budapesti városirányítás semmi másról nem szól, mint a források feléléséből

Budapest hagyjon levegőt az országnak – szólította fel a főváros vezetését Lázár János hétfőn, a Hódmezővásárhely–Szeged tram-train első utasokat szállító szerelvényén.

A Fidesz országgyűlési képviselője a vasútvillamos első útjáról a Karácsony Gergely főpolgármesterrel kitűzött tárgyalására induló Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek azt mondta, az elmúlt húsz évben a fejlesztési források kétharmadát Budapest használta fel, és csupán egyharmadát a vidék.

A politikus úgy fogalmazott, ami épült Budapesten, az kormányzati forrásból készült el az elmúlt 12 évben.

A budapesti városirányítás semmi másról nem szól, mint hogy ami forrást beszednek az adókból, azt fel is élik – jelentette ki Lázár János. Hozzátette: a működésre, az apparátusra, a hivatalra elmegy az összes bevétel, így nem jut pénz fejlesztésre, ezért a kormánytól követelnek forrást.

Ők jól élnek, a kormány pedig fejlessze Budapestet” – jegyezte meg a képviselő.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vasárnap közölte, hogy Palkovics László hétfő reggelre egyeztetésre hívta Karácsony Gergely főpolgármestert a budapesti közösségi közlekedés ügyében. Azt írták, a miniszter a megbeszélésen kész személyesen bemutatni Karácsony Gergelynek a budapesti közösségi közlekedés éves támogatásának kifizetéséről szóló szerződés tervezetét. A kormányzati oldalról véglegesnek tekinthető szövegváltozatot a felek akár azonnal alá is írhatják majd – tették hozzá.

Az ITM korábbi közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyi közösségi közlekedés biztosítása a fővárosi önkormányzat törvényben előírt elsődleges feladata. A központi költségvetés e kötelezettség teljesítését éves szinten 12 milliárd forintos hozzájárulással segíti. A kifizetést az ITM és a Fővárosi Önkormányzat között megkötendő támogatási szerződés alapozza meg.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még