Még nincs késő, az emberiség jövőjét beárnyékoló környezeti, gazdaság társadalmi folyamatok megfordíthatók – ez a célja Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozónak. A vasárnapig tartó rendezvényen részt vesznek a V4-tagországok is.
Áder János köztársasági elnök a Hősök terén katonai tiszteletadással fogadta Andrzej Dudát, a Lengyel Köztársaság elnökét és Zuzana Caputovát, a Szlovák Köztársaság elnökét.
Az államfők ezután a Szépművészeti Múzeumban tárgyaltak, amelybe már Milos Zeman cseh elnök is bekapcsolódott, virtuálisan. Áder János korábban arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy
a Planet Budapest 2021 nem csupán egy egyhetes klímakonferencia, hanem egy vállalkozói kiállítási is lesz egyben: olyan zöldtermékeket mutatnak majd be, amelyek már elérhetők a piacon.
Áder János nyitóbeszédében Márai Sándort idézte, aki Füves könyvében a feladatról és pillanatról így írt:
A köztársasági elnök azt mondta: a gálakoncerten fellépő fiatalok, négy ország művészei, nem mulasztották el a pillanatot, tehetségüket kamatoztatva, már most nagyszerű élménnyel ajándékozzák meg közönségüket. „Nekünk pedig, aki Budapesten a közös jövőért viselt felelősség miatt összegyűltünk, az a feladatunk, az a pillanatunk, hogy ezek a fiatalok olyan, vagy jobb világban éljenek, mint amiben mi élhettünk” – fogalmazott.
A köztársasági elnök azt mondta: a termékek egyebek mellett a vízgazdálkodásra, az energiahatékonyságra és a közlekedésre kínálnak megoldásokat. A kiállítók többsége magyar, de érkeznek lengyel, cseh és szlovák vállalkozók is. A cél, hogy összekössék az ötletgazdákat a felhasználókkal.
„Tehát megmutatjuk azokat a vállalkozói megoldásokat, melyek korábban az ilyen rendezvényeken nem szerepeltek. És a fiataloknak külön egy programot készítettünk, ami az ő tudásukat megpróbálja gyarapítani, érdeklődésüket pedig kielégíteni” – jelentette ki Áder János.
Az államfő hozzátette: a rendezvénynek otthont adó Hungexpóra 180 kiállítót várnak. Áder János arról is beszélt, hogy tudományos tanácskozást szerveznek a fenntartható kérdésekről, megoldásokat mutatnak be, és interaktív tájékoztatást adnak a résztvevőknek, valamint a fiatalokat játékos formában ismertetik meg a fenntarthatóság kérdésével.
Magyarország legzöldebb egyetemével, a Pécsi Tudományegyetemmel is találkozhatnak az érdeklődők a 2021. november 29. és december 5. között megrendezett Planet Budapest Fenntarthatósági Expón és Világtalálkozón.https://t.co/7w5TZvm9Jb
— Komló Média (@komlomedia) November 25, 2021
„Fontos volt, hogy a kiállítást a lehető legkisebb környezeti lábnyommal szervezzük meg”
– mondta Joó István, az esemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
„Az eseményt negyven elektromos busz segítségével közelíthetik meg az érdeklődők, ezenkívül természetesen szelektíven gyűjtjük a hulladékot, egy hulladékudvarban szét is válogatjuk ezeket, elektromos kukásautók szállítják el a keletkező szemetet, és nagyon fontos, hogy például a száznyolcvanöt kiállítónak a standját is újrahasznosítható anyagokból építettük fel, majd aki kilátogat, az látni fogja, hogy teljesen minimalizáltuk a papírhasználatot, digitális applikációkon keresztül közlünk minden szükséges információt” – számolt be a kormánybiztos.
A november 29. és december 5. között megrendezett Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón és Világtalálkozón a 185 kiállító mutatkozik be a legkisebb startupoktól a legnagyobb vállalatokig, mintegy 20 ezer négyzetméteres területen.
Több mint egyharmaduk a visegrádi négyek (V4) államaiból érkezett. Bemutatják, hogy milyen előrelepések történtek Közép-Európában például az agrárium, a hulladékgazdálkodás vagy az okosvárosok, az energia, és a közlekedés területén.
A közönségnek szóló programokat keddtől tekinthetik meg az érdeklődők.










