logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szlávik János: Rendkívül sikeres az oltási akcióhét

Rendkívül sikeresnek értékelte az oltási akcióhetet a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, aki a koronavírus-járvány további hullámainak megelőzése érdekében újból arra sürgetett mindenkit, hogy vegye fel a vírus elleni vakcinát.

 

Szlávik János a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, személyesen is több kételkedőt sikerült meggyőznie, hogy mennyivel több előny származik a védőoltás felvételéből, mint annak elutasításából.

Kiemelte, átlagos életmód mellett nincs esély elkerülni a megfertőződést, és sokkal jobb az oltást felvenni, mint a megfertőződéstől rettegni.

„Aki ezen a betegségen átesett, az tud mesélni arról, hogy mennyire súlyos következményekkel járhat (…), nem beszélve arról, ha rizikófaktorok vannak, akkor időnként fatális kimenetelű” – fogalmazott a főorvos.

Szlávik János szólt arról is, a koronavírus omikronnak elnevezett változata bizonyos szempontból aggasztóbb, mint a korábbiak, hiszen sokkal több mutációt tartalmaz, éppen azokon a helyeken, ahol a vírus az emberi sejtekhez kapcsolódik, ugyanakkor klinikai viselkedéséről még nem lehet sokat tudni.

„Az első hírek rendkívül kedvezőek, de azért várjuk ki a végét”

– mondta, hozzátéve, az omikron variáns a korábbi törzseknél enyhébb, viszont furcsább megbetegedéseket okozott Dél-Afrikában: elsősorban fejfájást, rendkívüli gyengeséget, levertséget, szapora szívdobogást.

Szlávik János aláhúzta, nem kizárt, hogy a jelenlegi védőoltások is védelmet adnak az omikron variánssal szemben.

Ellenkező esetben, egyes becslések szerint, 30-60 napon belül lehet úgy átalakítani egy koronavírus elleni vakcinát, hogy hatékony legyen az új változattal szemben, ezt követően azonban le is kell azokat gyártani, így a következő hónapokban nem lehet számítani ilyen típusú védőoltásokra – fejtette ki.

A főorvos hangsúlyozta, a társadalom védelme érdekében a gyermekeket is be kell oltani, mivel ritkán náluk is kialakulhatnak veszélyes szövődmények, különösen a valamilyen alapbetegségben szenvedőknél: túlsúlyosoknál, cukor-, illetve szívbetegeknél, immunhiányosoknál.

Szlávik János is felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországra is megérkeznek a gyermekeknek való, a felnőtt dózis harmadát tartalmazó oltások.

A főorvos szerint a szülők nyugodtan elvihetik gyermekeiket az oltásra, a gyerekeknél ugyanis ritkák az oltási reakciók, és a vakcinák náluk talán még hatékonyabbak is, mint a felnőtteknél.

Kiemelte, a felnőtteknek érdemes felvenniük a harmadik oltást, mert megfigyelték, hogy a második vakcinát követő negyedik hónaptól csökken az oltással elért védettség, a hatodik hónapra pedig már jóval alacsonyabb, mint korábban.

Szlávik János elmondta, egyesek szerint a következő hetekben tetőzhet a negyedik hullám, de sajnos egyre többet hall az ötödik hullámról is. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy a második hullámot is szinte azonnal követte a harmadik.

 

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még